Kedden döntenek Grúziában az új választásokról
A grúz parlament kedden rendkívüli ülésen dönt az Eduard Sevardnadze államfő lemondása nyomán szükségessé vált előre hozott elnökválasztás időpontjáról.
Dátum: 2003-11-24 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:57.355207, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlamenti ülés összehívására vonatkozó rendeletet Nino Burdzsanadze ideiglenes grúz elnök írta alá hétfőn Tbilisziben. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség előzőleg úgy értesült Burdzsanadze hivatalában: idén december végén, vagy jövő áprilisban rendezik meg voksolást. Sevardnadze vasárnap, a november 2-i parlamenti választásokon elkövetett csalások miatt kirobbant ellenzéki tiltakozó akciók hatására mondott le. Mihail Szaakasvili ellenzéki vezető hétfőn követelte Koba Narcsemasvili grúz belügyminiszter távozását tisztségéből. Szaakasvili, a grúz Nemzeti Mozgalom vezetője tbiliszi sajtóértekezletén úgy fogalmazott: "a kormány minden tagja megőrizheti tisztségét, kivéve azokat, akik maguk kívánnak távozni, de úgy gondolom, hogy Koba Marcsemasvilinek távoznia kell a belügyminiszteri tisztségből". Narcsemasvili néhány órával korábban viszont újságírókkal azt közölte, hogy a közeljövőben nem kíván lemondani. Szaakasvili, aki indulni kíván az elnökválasztáson, az NTV orosz tévécsatornának nyilatkozva hétfőn hangsúlyozta, hogy elsősorban a tbiliszi kormányzatnak az Oroszországgal, illetve a Grúziához tartozó Adzsáriával fenntartott kapcsolatait kívánja rendezni. Szaakasvili köszönetet mondott a válság békés rendezése végett közvetítői szerepet vállalt Igor Ivanov orosz külügyminiszternek, megjegyezve: nem várta, hogy Ivanov a sorsdöntő pillanatban gyakorlatilag megfordítja az egész helyzetet. A szovjet utódállamokból alakult Független Államok Közösségének külügyminiszterei kedden Kijevben megvitatják a grúziai helyzetet - jelentette be Volodimir Litvin, az ukrán parlament elnöke.
MTI - fidesz.hu