Orbán Viktor: Méltó képviseletet a fővárosi polgároknak az Európai Parlamentben
A Fidesz az európai parlamenti választáson Szabad Európa elnevezéssel állít listát, amelyen öt vagy hat budapesti fideszes neve szerepel majd - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke újságírók előtt, miután hétfőn részt vett a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció ülésén.
Dátum: 2003-11-24 19:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:58.363572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor elmondta, hogy a Szövetség fontosnak tekinti Budapestet, és mindent megtesz azért, hogy az Európai Parlamentben a főváros polgárainak is méltó képviselete legyen. A politikus emlékeztetett arra, hogy a hét végén dönt a Fidesz Országos Választmánya a párt európai parlamenti választáson induló jelöltjeiről.
Orbán Viktor a Fidesz-MKDSZ fővárosi frakció vezetőségével folytatott megbeszéléssel kapcsolatban elmondta: a frakcióülésen szó esett a Szövetség budapesti megújulásáról.
- Úgy gondoljuk, hogy a Szövetségnek, általában a polgári oldal híveinek, általában a Fidesz budapesti szervezeteinek, beleértve ebbe még a polgári köröket is, jelentős megújulásra van szüksége - mondta Orbán Viktor, majd hozzátette: mindent megtesznek azért, hogy a következőkben több figyelem jusson Budapestre és az itt élők problémáira.
Orbán Viktor kiemelte: azt szeretnék elérni, hogy a közélet ne az "emberek fölött", hanem az "emberek között" legyen, ugyanúgy, mint vidéken sok helyen.
A budapesti megújulás iránya és fő célja, hogy minél több emberhez juthassanak el személyesen:
- Minél több olyan budapesti ember legyen, aki egyszer csak arra ébred, hogy bekopognak hozzá, fölkeresik őt, hogy a véleményére kíváncsiak, mondani akarnak neki valamit, és föl szeretnék kérni arra, hogy a közösség érdekében tegyen valamit - mondta Orbán Viktor.
Általában szeretnénk a budapesti közéletet teljes egészében megújítani, nemcsak a Fideszt, hanem a teljes (...) közéletet szeretnénk megújítani - fogalmazott.
A Szövetség elnöke a fővárosi frakcióvezetőséggel történt megbeszélésének harmadik legfontosabb napirendi pontjaként a gazdasági kihívások kérdését nevezte, többek között a jövő évi költségvetés Budapestet is érintő elemeit. Arra kérte a Szövetség budapesti frakcióját, hogy minden lehetséges ponton szegüljön szembe, álljon ellen, védje meg az embereket az indokolatlan és az inflációt meghaladó méretű áremelésekkel szemben.
Az emberek vállára a következő esztendőben indokolatlan terheket akarnak helyezni, minden társadalmi réteg az áremelések okozta nehéz helyzet elé néz - hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.
Újságírói kérdésre szólt arról is, hogy javaslatokat kért a párt megyei vezetői rendszere átalakításával kapcsolatban, az ezzel kapcsolatos döntést várhatóan a jövő héten hozzák meg.
Az átalakítás irányát érzékeltetve megjegyezte: a Szövetség építését a választókerületekben fogják elvégezni, mert innen a polgárokat könnyebben tudják elérni, mint a hagyományos közigazgatási kerületekből.
fidesz.hu