Tizenhetedik díját nyerte a Hukkle
Tizenhetedik nemzetközi díját nyerte el Pálfi György filmje, a Hukkle a hét végén befejeződött barcelonai független filmfesztiválon - tájékoztatott a Magyar Filmunió vezetője hétfőn.
Dátum: 2003-11-24 19:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:59.004016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hukklét a legjobb játékfilm díjával tüntették ki a barcelonai "L, Alternativa" Független Filmfesztiválon - ismerteti Vezér Éva közleményében. Hozzátette: a spanyolországi filmes mustrát idén tizedik alkalommal rendezték meg. Pálfi György filmjét tavaly szeptember óta több mint száz nemzetközi fesztiválra és filmbemutatóra hívták meg. A nemzetközi elismerések és a külföldi meghívások számának tekintetében egyaránt rekordot állított fel a magyar film történetében - mondta a Filmunió vezetője. Ismertetése szerint a barcelonai fesztiválon a Hukkle mellett Fliegauf Benedek Rengeteg című játékfilmje és Komár István Pillangó című rövidfilmje is képviselte a magyar filmgyártást.
MTI - fidesz.hu