Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A berlini brit nagykövetség fokozott védelme

Óvintézkedésként lezárták a forgalom elől a berlini brit nagykövetséghez vezető utcát hétfőn a német hatóságok, mert az Isztambulban a múlt héten - brit célpontok ellen - elkövetett véres merénylet után ezzel is fokozni kívánták a brit külképviselet védelmét.


Dátum: 2003-11-25 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:11:01.870280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagy-Britannia berlini nagykövetsége a német főváros szívében, a turisták által gyakran látogatott Brandenburgi Kapu közelében fekszik. A német hatóságok további rendőrök kivezénylésével múlt csütörtökön már megerősítették a külképviselet védelmét.

A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta: egyszerű óvintézkedésekről van szó csupán és nem tapasztalták annak jelét, hogy Németországban megnövekedett volna a terrortámadások veszélye.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek