Ki fizeti a csepeli révészt?
Évente több mint 20 millió forintba kerülő új politikai posztot hozott létre Csepel szocialista többsége, miközben minden téren a költségek lefaragását tűzte ki célul a szocialista polgármester. A csepeli "Bokros-csomag" része a nyaranta napi 300, elsősorban hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermeknek egyedüli vakációs élményt nyújtó napközis tábor, népszerű nevén a "vízi telep" eladása.
Dátum: 2003-11-25 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17672
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:11:04.026184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
SAJTÓNYILATKOZAT
Budapest-Csepel Önkormányzatának MSZP-s többsége a mai képviselő-testületi ülésen egy harmadik alpolgármestert is megválasztott Borsány György személyében.
A Fidesz-MDF-MKDSZ Képviselő-csoport véleménye szerint elhibázott, illetve semmivel sem indokolható politikai döntés az új alpolgármester megválasztása, s így abban nem is kívántunk segédkezni.
Az évente több mint 20 millió Ft-ba kerülő új politikai poszt létesítése mélyen szemben áll azzal a Tóth Mihály polgármester által jegyzett, és a szocialisták által elfogadott ún. "költségvetési egyensúlyjavító" intézkedési csomaggal, amelyben intézményi átvilágításokról, költségvetési lefaragásokról, "létszám racionalizálásáról" döntöttek. A csepeli "Bokros-csomag" része a nyaranta napi 300, elsősorban hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermeknek egyedüli vakációs élményt nyújtó napközis tábor, népszerű nevén a "vízi telep" eladása.
Meggyőződésünk, hogy a volt VI. kerületi polgármester pártpolitikai tevékenységének köszönhetően "érdemei elismerése mellett" kapta meg az alpolgármesterséggel járó juttatásokat. Mindezt megerősíti, hogy Gulyás G. Gábor képviselőt Borsánnyal egyidejűleg bizottsági elnökké emelték. Emlékezetes, hogy az ügyvédként dolgozó Gulyás G. volt az a személy, aki múlt héten Kovács László MSZP-s pártelnök mellé felzárkózva, az általa gründolt egyesület nevében ormótlanul nekirontott a bírói karnak.
Úgy látszik a 2004. évi megszorító költségvetés, a csepeli munkavállalókat és családjaikat, illetve a kerületi közintézményeket egyaránt nadrágszíj-húzásra kényszerítő, infláció feletti áremelések korában is megéri szocialista politikusnak lenni. De ki fizeti a révészt? Kinek az adóforintjai állják a pártpolitikai döntések súlyos következményeit?
Budapest, 2003. november 25.
Németh Szilárd
frakcióvezető