Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Grúzia a gazdasági összeomlás szélén áll

Grúzia a gazdasági összeomlás szélén áll - jelentette ki Nino Burdzsanadze, a kaukázusi köztársaság ideiglenes államfője kedden Tbilisziben.


Dátum: 2003-11-25 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:11:04.316406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A helyzet nagyon bonyolult. A hétfői adatok szerint a gazdaság az összeomlás szélére jutott. A gazdasági helyzet sokkal súlyosabb, mint azt korábban gondoltuk. A helyzet további rosszabbodásának elkerüléséhez radikális intézkedésekre van szükség - mondta Burdzsanadze. Részleteket nem mondott azon túl, hogy a vállalatokat arra sürgette: teljes kapacitással dolgozzanak. Sokan a lemondatott Eduard Sevarnadze elnököt tartják felelősnek azért, hogy tizenegyéves uralma alatt az ország gazdasági összeomlásba szédült: nőtt a szegénység, virágzott a korrupció és szeparatista megmozdulások voltak. Grúzia nem kapott hitelt a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), amely mindaddig megtagadta a hitelnyújtást, amíg Sevarnadze korrupcióval és adócsalással összefonódott kormánya van hatalmon. A 4,5 millió lakosú Grúziában havi átlagjövedelem 40 dollárnak felel meg. A hitelező kormányokat tömörítő Párizsi Klub illetékese azt mondta, hogy Grúziának az IMF-fel kell rendeznie kapcsolatát, csak azután lehet bármi esélye is adósságkönnyítésre. Grúzia 1,78 milliárd dollárral tartozik a külföldi hitelezőknek, ebből 600 millióval a Párizsi Klubnak. A szomszédos Oroszország ígéretet tett, hogy továbbra is fenntartja a létfontosságú áramszállítást Grúziába, amelynek gazdaságát gyakran fojtogatja áramszünet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek