Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZOSZ kiáll a Ganz Gépgyár Kft. dolgozói mellett

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szolidáris a Ganz Gépgyár Energetikai Gépgyártó Kft. dolgozóival a jogos járandóságaik és elmaradt munkabéreik, illetve a megélhetés biztonságáért folytatottküzdelmükben - közölte az MSZOSZ közleményben kedden.


Dátum: 2003-11-25 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:11:09.572645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Ganz Gépgyár Energetikai Gépgyártó Kft. dolgozói kedden 10 és 12 óra között kétórás figyelmeztető sztrájkot tartották, hogy elmaradt munkabéreik és járandóságaik kifizetését kikényszerítsék.

Az MSZOSZ jogosnak, megalapozottnak tartja a gépgyárban dolgozók követeléseit.

A szakszervezet elítéli azt a munkaadói hozzáállást, hogy a cég nemcsak a dolgozók béreit nem fizeti ki a megfelelő időben és módon, hanem a kollektív szerződés szerinti juttatások kifizetése is elmaradt. Így a dolgozók még a 2002-es évre járó ruhapénzüket, a fizikai dolgozók a munkaruhájukat, bakancsaikat, tisztálkodó szereiket sem kapták meg, és 2003 márciusától a teljes dolgozói kör számára az étkezési utalványt sem biztosították.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek