MSZOSZ: a kormány nem tudja kezelni a válságot
Az utóbbi hónapokban a vállalkozások sora zárta be kapuit a külföldi tulajdonosok döntése alapján, a kormánynak viszont nem volt érdemi válasza ezekre a válságjelenségekre. Nem dolgozták ki az ígért foglalkoztatáspolitikai koncepciót - írja az MSZOSZ a keddi kibővített szövetségi tanácsülés döntéseit ismertető közleményében.
Dátum: 2003-11-25 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:11:10.491121, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hathatós kormányzati segítséget vár az MSZOSZ ahhoz, hogy legkésőbb 2006. január 1-jétől 38 órára csökkenjen a heti munkaidő, december 24. már az idén fizetett munkaszüneti nap legyen, s mielőbb kezdődjenek meg a tárgyalások a Munka törvénykönyve átfogó, munkavállaló-barát módosításáról - közölte a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége az MTI-vel kedden. A keddi kibővített szövetségi tanácsülés döntéseit ismertető közlemény szerint az MSZOSZ érdemi intézkedéseket vár az érdekegyeztetésről, a szakszervezetek jogosítványainak bővítéséről, új társadalmi szerepük érvényesítéséről.
Az MSZOSZ a tárgyalások haladéktalan megkezdését javasolja arról, hogy miként lehetne felzárkóztatni a magyarországi béreket az európai uniós szintre. Erről lehetségesnek tartja a szakszervezeti szövetség egy több évre szóló megállapodás aláírását. Az állásfoglalás sürgeti az átfogó foglalkoztatáspolitika kidolgozását is.
A szövetség ugyanakkor elismeri, hogy a bérfelzárkóztatásnak a hatékonyság javulásával, a versenyképesség fenntartásával együtt kell megvalósulnia.
A fórum értékelte, hogy mi valósult meg az MSZOSZ ágazati szakszervezetei, valamint Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt között aláírt 2002. január 21-i megállapodásból. Az MSZOSZ az állásfoglalásban pozitívan értékeli, hogy a kormány az első és a második száz nap során több intézkedést is hozott a munkavállalók, a nyugdíjasok, a családok helyzetének javítása érdekében.
Sok a megoldatlan probléma
Az állásfoglalás utal arra is, hogy sok a megoldatlan probléma. Nem történt érdemi intézkedés a teljes foglalkoztatás megvalósítása, a munkaidő csökkentése, a munkavállalók kiszolgáltatottságának mérséklése, az érdekegyeztetés, a szakszervezetek jogosítványainak bővítése, társadalmi szerepük érvényesítése érdekében. Késik a Munka törvénykönyve átfogó módosítása, a munkaügyi ellenőrzés irányításának átalakítása, a tb-alapok feletti társadalmi kontroll létrehozása.
Az utóbbi hónapokban a vállalkozások sora zárta be kapuit a külföldi tulajdonosok döntése alapján, a kormánynak viszont nem volt érdemi válasza ezekre a válságjelenségekre. Nem dolgozták ki az ígért foglalkoztatáspolitikai koncepciót - írja az MSZOSZ.
Az állásfoglalás hangsúlyozza: a híradásokkal és a riogatásokkal ellentétben a vállalkozásoknál a bruttó keresetek növekedése nem haladta meg a teljesítmények bővülését. Ennek alátámasztására a KSH adatait idézik: január-szeptember között az iparban 7,1 százalékkal nőtt a termelékenység, az ipari bérek bruttó reálértéke viszont 4,6 százalékkal emelkedett ebben az időszakban. Szó sincs tehát arról, hogy a versenyképességet rontaná a béralakulás - mutat rá az állásfoglalás.
MTI - fidesz.hu