Karácsonyi adománygyűjtő akció
Immár hatodik alkalommal indítja el adventi kampányát a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat, amelynek mai sajtótájékoztatóján részt vett Lévai Anikó, a szervezet jószolgálati nagykövete is.
Dátum: 2003-11-25 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17695
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:11:11.079764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lehel László igazgató elmondta: a gyűjtéssel - embertársaink érzékenységére, szolidaritására építve - adományozásra szeretnék buzdítani a polgárokat, és olyanokat is megnyerni az ügynek, akik idáig még nem segítettek. A "szeretet. éhség." akció keretében a szolgálat többek között cipő- és könyvosztást rendez, szeretetcsomagokat, valamint élelmiszereket oszt szét gyerekek, rászoruló nagycsaládosok és otthontalanok között - fűzte hozzá. Emellett adományokat is várnak, amelyeket csekken vagy átutalással lehet befizetni, illetve a postahivatalokban e célra kihelyezett gyűjtőládákban lehet elhelyezni. Lehel László közölte azt is, hogy a kampányra társadalmi célú hirdetésekkel hívják fel a figyelmet a televízió és rádióadók műsorán, lapokban, de az idén már a világhálón is megjelenik jelentkeznek, és az alapító egyházak is megszólítják gyülekezeteiket. A december elsejétől az év végéig tartó akció során ajándékcsomagot adnak és ünnepi ebédet szolgálnak fel a családok átmeneti otthonának volt lakói számára az ország több pontján; Orosházán, Miskolcon és Szolnokon. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert segélyszervezeteként az elmúlt esztendők során évente több mint százezer alkalommal segített a hátrányos körülmények között élőkön - mondta el Lehel László igazgató. Az idei adománygyűjtő kampánytól 25-30 millió forintot remélnek - tette hozzá. Lévai Anikó felidézte a szolgálat által szervezett nagy sikerű perei akciót (lásd cikkünk végén tudósításunkat az adományozásról) és köszönetet mondott a MÖSZ tevékenységéről tudósító újságírók munkájáért.
A Szeretetszolgálat adventi-karácsonyi karitatív programjai:
Cipő- és könyvosztás - Hajdúsámson-Szolnok / december 4.
Segélyszállítmány Kárpátaljára - Beregszász / december 7-8.
Könyvosztás iskoláknak és a segélyszervezet ügyfeleinek - Bp.-Soroksár / december 9.
Mozgó ételosztás - Budapest / december 15-19.
Játszóház a Millennárison - Budapest / december 21.
Nagyobb céges adományozóknak oklevél átadás - Budapest, Millennáris / december 21.
Béke téri ételosztás - Bp., XIII. ker. / december 21-22.
Családok Átmeneti Otthonának volt lakói közös ebédje / december 29.
A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat adomány-számlaszáma: OTP - 11705008-20464565
Forrás: www.orbanviktor.hu