Számítógép a kaposvári könyvtárosoknak
A kaposvári könyvtárosok uniós felkészülését segítendő, a Megyei és Városi Könyvtár - pályázati támogatásból - 35 dolgozójának vásárolt számítógépet otthoni használatra - az intézmény igazgatója erről azon a keddi, kaposvári szakmai napon szólt, amelyen az Európai Unió magyarországi delegációjának munkatársai az EU történetéről, működéséről, a csatlakozással járó feladatokról tájékoztatták a somogyi könyvtárosokat.
Dátum: 2003-11-25 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:11:12.040845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az Európai Unióhoz való csatlakozás a könyvtárosoknak is többletmunkát jelent, hiszen az ezzel kapcsolatos információkat be kell gyűjteni, tárolni és közvetíteni" - mutatott rá Varga Róbert az MTI-nek nyilatkozva.
Hozzátette: a könyvtárosokat folyamatosan készítik fel a csatlakozás után várható feladatokra, így többek között arra, miként és mire használhatók fel a rendelkezésre álló információk, illetve hol és hogyan szerezhetők be a kért adatok az interneten keresztül.
"Ehhez az Európai Bizottság Magyarországi Delegációjától is kapunk segítséget, részben azzal, hogy naponta kapjuk a friss információkat, részben pedig az olyan továbbképzésekkel, amilyen a mostani, ami átfogó tájékoztatást ad az Európai Unióról, annak felépítéséről, működéséről" - közölte Varga Róbert.
Az igazgató beszámolója szerint a könyvtárban számítógépek és kiadványok egyaránt segítik az érdeklődők felvilágosítását, az uniós csatlakozással kapcsolatosan felmerülő kérdések megválaszolását. "Noha vannak erre komoly szakmai szervezetek", az általános ismereteket a könyvtárakban is megtudhatják az érdeklődők, s erre van is igény - mondta.
Varga Róbert példaként a pályázati kiírásokat említette, amelyekről sokan a könyvtár közszolgálati részlegén kialakított számítógépes szolgáltatatást igénybe véve tájékozódnak.
Az Európai Unió Magyarországi Delegációjának munkatársai megígérték: minden, az Európai Unióval kapcsolatosan kiadványt, a könyvtárosok kéréseinek megfelelően eljuttatnak a megye könyvtáraiba, illetve elektronikus úton továbbra is folyamatosan továbbítják a csatlakozással kapcsolatos legfrissebb tudnivalókat.
MTI - fidesz.hu