Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy-Britannia: Gitta Sereny magas brit elismerése

Magas elismerésben részesítette az angol királynő Gitta Sereny Londonban élő magyar származású történész-életrajzírót, aki elsősorban a náci Németországról írott tanulmányaival vált ismertté.


Dátum: 2003-11-25 18:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:11:12.630817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A londoni külügyminisztérium keddi közleménye szerint Gitta Sereny a Brit Birodalom Rendjének Parancsnoka (CBE) kitüntető címben részesült. Ezt a címet a királynő adományozza a külügyminisztérium javaslata alapján.

A kitüntetést a kormány nevében Denis MacShane - szintén kelet-európai származású - brit EU-ügyi államminiszter nyújtotta át. MacShane szerint Gitta Sereny hatalmas mértékben hozzájárult a korabeli Németország megértéséhez Fritz Stanglról, a treblinkai haláltábor parancsnokáról és Albert Speerről, Hitler főépítészéről és fegyverkezési miniszteréről írt tanulmányaival, valamint más,

későbbi írásaival.

A náci háborús bűnösök élettörténetének kutatójaként közismert Gitta Sereny 1921-ben született Bécsben, magyar szülők gyermekeként. Élt és dolgozott Németországban és Franciaországban is, de végül Nagy-Britanniában telepedett le.

Albert Speer küzdelme az igazsággal című kötetét öt éve Magyarországon is bemutatták.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek