Fónagy János: Európában felértékelődött a vasút szerepe
Az állam nem vonulhat ki a pályavasútból, sem anyagilag, sem erkölcsileg, mert annak jó színvonalú működése nem elsősorban gazdasági, hanem társadalmi kérdés - hangsúlyozta Fónagy János hétfőn, a MÁV nagykanizsai üzemigazgatóságának szakmai fórumán.
Dátum: 2002-04-16 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:11.829130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlekedési és vízügyi miniszter hangsúlyozta: Európában egyértelműen felértékelődött a vasút szerepe; a MÁV legkésőbb ez év végéig befejezendő szervezeti reformjának ehhez, valamint a lecsökkent belföldi és a növekvő tranzit teherszállítás igényeihez kell igazodnia.
Belátható időn belül kapcsolódni kell az 1000-1200 kilométer távolságig gazdaságos európai gyorsvasúti rendszerhez. A 7600 kilométer hazai vonalakból 4600 kilométert ehhez igazodva kell sínfelszedés nélkül forgalomban tartani - mondta.
Kiemelte: a pályavasút költségérzékeny működtetéséből és a személyforgalom támogatásából az állam nem vonulhat ki, miközben kívánatos számos - a MÁV-ból korábban "kiszállt" - műszaki, kiszolgáló szervezet visszahozása is a gazdaságosság érdekében.
Fónagy János elmondta: jelenleg is 40 milliárd forinttal segíti a költségvetés a vasúttársaság gazdálkodását. Állami segítséggel történt 25 korszerű mozdony beszerzése, és 40 elővárosi mozdony érkezik az orosz államadósság-törlesztés keretében.
A közeljövőbeni uniós támogatásokkal legalább négyszeresére nőnek a vasútfejlesztésre szánt források - mutatott rá a miniszter.
Hangsúlyozta: a személyforgalmat legalább nullszaldóssá kell tenni, és ebben a lehetséges kitörési pontok egyike a régióközi és elővárosi vonatközlekedés fejlesztése.
Szólt arról is: mivel a murakeresztúri vasúti híd műszakilag alkalmas egy-egy személygépkocsis és kerékpársávval való szélesítésre, az ügyben tárgyalásokat kezdenek a horvát partnerekkel.
A közutak és főként az M7-es fejlesztéséről tartott kanizsai sajtótájékoztatón Fónagy János elmondta: április 17-én műszaki bejárást tartanak az M7-es autópálya Balatonszabadi-Zamárdi között elkészült szakaszán.
Az M7-es északi és déli irányból folytatandó, illetve megkezdett, több szakaszos teljes kiépítése legkésőbb 2006-ig megtörténik, összhangban az Adriáig tartó horvát autópálya várható befejezésével.
Kérdésekre válaszolva közölte: várhatóan késik a rijekai kikötő horvát-magyar vállalkozású szójatárolóinak megépítése. Nemrég ugyanis törvényileg nemzeti védelem alá helyezték a tengerparti övezeteket, így bonyolultabb engedélyezési, beruházási ügymenet várható minden külföldi, vagy közös kikötői vállalkozás esetében - mondta Fónagy János.