Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiltakozás a Terror Háza pénzügyi megfojtása ellen

A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, a Történelmi Igazságtétel Bizottság, az '56-os Szövetség, a Politikai Elítéltek Közössége, a Recski Szövetség, az 1956. Alapítvány, és Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség közleményben tiltakozik a Terror háza Múzeum pénzügyi ellehetetlenítése ellen.


Dátum: 2003-11-25 20:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:11:14.656011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Alulírottak, mint a Terror Háza Múzeum céljával és kiállítási anyagával kezdettől egyetértő szervezetek vezetői, tiltakozunk az intézmény pénzügyi megfojtása ellen. Igen messze hangzó üzenete lenne a múzeum ilyen kivégzésének, éppen az unió küszöbén. Csak találgatnunk lehet, kinek, milyen érdeke fűződik közelmúltunk hatásos bemutatásának eltüntetéséhez. Törvényhozóinknak érdemes lenne számot vetni azzal, mi kerül többe, a leves, vagy a hús. Mint a szabadságért életüket kockáztató öreg magyarok képviselői, joggal kívánhatjuk szavaink meghallgatását.

Magyar Politikai Foglyok Szövetsége,

Történelmi Igazságtétel Bizottság

'56-os Szövetség

Politikai Elítéltek Közössége

Recski Szövetség

1956. Alapítvány

Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek