Egekbe szökő közjegyzői díjak
A közjegyzők számára jó üzletet jelent a lakáskölcsön-szerződések okiratba foglalása, ebből átlagosan évi tízmillió forint bevételük származik. Az egyik pénzintézetnél azt mondták: szemérmetlenül nagy összeget kapnak a közjegyzők ahhoz képest, hogy a bank előkészíti a szerződéseket, amelyek többnyire egy kaptafára mennek. Igaz, a közjegyzők nem tehetnek minderről, hiszen javadalmazásukat miniszteri rendelet szabályozza. Kamarájuk szerint megdolgoznak a pénzükért - írja a Magyar Hírlap.
Dátum: 2003-11-26 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:11:16.169715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2