Mádl Ferenc: az állampolgárok joga a döntés
Mádl Ferenc köztársasági elnök arra kér mindenkit, hogy a második fordulóig a kiélezett verseny közepette is az ország jövőjét szem előtt tartva politizáljon - áll a köztársasági elnöki hivatal kommunikációs és sajtófőosztályának hétfői közleményében.
Dátum: 2002-04-16 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:12.152478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlés szerint a köztársasági elnököt az elmúlt napokban levélben és más módon számos állampolgár, politikus és különböző szervezet kereste meg állásfoglalását kérve.
"Mádl Ferenc köztársasági elnök mindig is kötelességének tartotta, hogy a nemzet egységének védelme érdekében figyelmeztesse a pártokat és vezetőiket az állampolgárokkal szemben viselt felelősségre" - olvasható a közleményben.
Emlékeztetnek arra, hogy az államfő többször is felhívta a figyelmet, a politizálás célja nem lehet más, mint az állampolgárok jövőjét, közös jövőnket szem előtt tartó építő munka.
"Az államfő ezt - a választástól és a kampánytól függetlenül - mindenkor érvényes szempontnak tartja" - áll a közlésben.
A köztársasági elnök álláspontja szerint tartózkodni kell olyan megnyilatkozásoktól - hangozzanak el akár politikustól, akár a sajtó vagy civil szervezetek részéről -, amelyek nem segítik Magyarország jövőjének kedvező alakulását.
"A magyar választási rendszer kétfordulós. A második forduló előtt állunk. Továbbra is nyílt a pártok közötti verseny. Nem a politikusok, hanem az állampolgárok joga a döntés" - tartalmazza a közlemény.
A köztársasági elnök fontosnak tartja, hogy "éljünk ezzel a lehetőséggel" a választások második fordulójában is, "de eközben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a választások utáni életünket meghatározó személyes kapcsolatok, közösségek, barátságok legalább ilyen fontosak".