A szegedi Fidesz-frakció ingyenes utazást kér a diákoknak
A Fidesz szegedi közgyűlési frakciója azt javasolja, hogy jövő szeptembertől az általános és középiskolások ingyen utazhassanak Szegeden a tömegközlekedési járműveken.
Dátum: 2003-11-26 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17723
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:11:19.526917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A központi kormányzati kommunikáció arról szól, hogy az önkormányzatok számára eljött a Kánaán, ugyanakkor Szegeden jóval az inflációt meghaladóan emelkednek majd a közszolgáltatások díjai - mondta Szőllősi Béla frakcióvezető-helyettes. A tömegközlekedés tarifaváltozásairól szólva hangsúlyozta: az egyik változat szerint közel háromszoros, a másik variáció szerint - amikor csak kombinált bérletet válthatnának az utazók - hat-nyolcszoros a díjemelés az inflációhoz képest.
Szőllősi szerint ha az utóbbi változatot fogadja el a közgyűlés, az előbb vagy utóbb a járatok átrendezését jelenti majd. Elmondta: a Fidesz módosító indítványt nyújt be a pénteki közgyűlésen, amelyben javasolni fogja, hogy 2004. szeptember 1-jétől az állandó szegedi lakhellyel rendelkező általános és középiskolások ingyen utazhassanak a tömegközlekedési járműveken.
Makrai László frakcióvezető-helyettes szerint a víz- és csatornadíj 6,5 százalékos emelése, valamint az ökoadó bevezetése együttesen 40 százalékos tarifaemelést jelent majd a lakosság számára. Makrai nem lát arra garanciát, hogy a város visszakapja a jövőre befizetendő 600 millió forintos környezetterhelési díj felét. Az ellenzéki politikus elmondta: nem érti, mi volt a kormány szándéka az ökoadó bevezetésével, ugyanis erre vonatkozóan nincs semmiféle EU-direktíva.
A távhőszolgáltatásról szólva közölte, jövőre a nem lakossági célú távhőszolgáltatás díja 46,9 százalékkal emelkedik. Makrai elmondta még, újra javasolni fogják a városvezetésnek, hogy a Szegedi Hőszolgáltató Kft. tegyen lépéseket egy városi erőmű építésére, amellyel csökkenteni lehetne a távhőszolgáltatás díjait.
Forrás: Délmagyarország
fidesz.hu