2004: a kormány valóban elvesz, elad, eladósít
A jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról való döntéssel tovább romlottak az egészségügy kilátásai; jelentős összegeket vontak el olyan független intézményektől mint a bíróságok, az ügyészség, az Állami Számvevőszék, a Központi Statisztikai Hivatal vagy a Magyar Tudományos Akadémia - mondta Varga Mihály, volt pénzügyminiszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-11-26 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17724
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:11:19.851178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A volt pénzügyminiszter rámutatott arra, hogy a módosító javaslatokról történt keddi parlamenti szavazással 50 milliárd forinttal tovább nőtt az államháztartás hiánya. A 80 milliárdos költségvetésen belüli átcsoportosítás ellenére továbbra sincs gazdaságpolitika.
A politikus a 2004-es év adóterheire hívta fel a figyelmet, kiemelve: az innovációs járulékot, az energiaadót, a környezetterhelési díj címén megjelenő új adót, valamint az általános forgalmi adó növekedését, a 40 százalékkal megemelt súlyadót, a cégautók duplájára növekedő adóját, a vállalkozásokat sújtó cégbejegyzési illetéket.
Varga Mihály bírálta, hogy a kormányoldal az ellenzék módosító indítványai közül úgy támogatott hatot, hogy az azokban javasolt elvonásokat megszavazta, az így felszabaduló forrásokat azonban másra fordította, mint ahogy az az indítványokban szerepelt.
A kormány és a kormánypártok felrúgták azt a konszenzust, hogy a beterjesztett javaslat főszámait elfogadva a parlament ne törekedjen a költségvetés hiányának növelésére - jelentette ki a poltikus.
Varga Mihály elmondta, hogy az átcsoportosítással csökkenhetnek az önkormányzatok gondjai, de - mint hozzátette - csak a főváros, illetve a nagyvárosok tömegközlekedési problémái enyhülhetnek, hiszen hiányzik 150 milliárd az önkormányzatok kötelező feladatainak ellátására.
Maguk felé hajlott a szocialisták keze
A módosító javaslatok keddi parlamenti szavazása során jól járt viszont Kiss Péter kancelláriaminiszter és Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) államtitkára, mert az eredeti előterjesztéshez képest 8 milliárd forinttal nőttek a MeH forrásai - jegyezte meg a volt pénzügyminiszter.
Hogy kik a vesztesek? - kérdezte a politikus, majd hozzátette: a független intézmények, az Állami Számvevőszék, a bíróságok, az ügyészségek, a Központi Statisztikai Hivatal, a Magyar Tudományos Akadémia, az egészségügy, az emberek.
Tájékoztató a költségvetési szavazásokról, 2003. november 26.
fidesz.hu