Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kisgazda szavazók dönthetik el az ország sorsát

Orbán Viktor szerint Magyarországon béke van, a kormánynak az elmúlt négy év során sikerült meghozni azokat a döntéseket, amelyek egyesítették a magyar embereket.


Dátum: 2002-04-16 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:12.487427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök kedd reggel a Magyar ATV-n sugárzott Nap-kelte című műsor vendégeként szólt arról is: Nyugat-Európában teljesen szokványos dolognak számítanak kampányidőszakokban a milliós választási nagygyűlések, és ezekből nem következik, hogy az adott társadalom megosztott lenne és a békétlenség jellemezné.

- Mi is meghozunk egy döntést, és utána itt fogunk élni ebben az országban, hiszen egy hazánk van. Nagyon bízom abban, hogy a békesség és a nyugodt építkezés folytatódik - hangoztatta a kormányfő.

Véleménye szerint tisztességesen csinálták végig a választási kampányt, a polgári összefogás mindent megtett annak érdekében, hogy az emberek megérthessék, megismerhessék, milyen lehetőségek előtt állnak.

- Így állunk az Úr színe előtt, és várjuk a vasárnapi döntést - fogalmazott a fideszes politikus - hozzátéve, a kampány minden visszássága ellenére derűs, örömteli és jó reményekre jogosító volt.

Mint mondta, a választások második fordulója nem az első forduló folytatása, hanem egy teljesen új voksolás.

Orbán Viktor álláspontja alapján az embereket segíteni kell a mérlegelésben. Megjegyezte, hogy a polgároknak tetteket kell egybevetniük. Megítélése szerint egybe lehet vetni az 1994 és 1998 közötti, valamint a polgári kormány tetteit.

A Bokros-csomagról szólva úgy fogalmazott, hogy az a nagytőke és a pénztőke érdekeit szolgálta. Szavai szerint a csomag egészét nem indokolta semmilyen gazdasági helyzet, csak legfeljebb egy-két elemét.

Úgy vélte: a '90-es évek közepére szándékosan vitték fel az inflációt 30 százalék fölé.

- A szegényeket ez nagyon sújtotta, a pénztőke meg a nagytőke pedig jól keresett rajta. Ez az igazság - mondta a miniszterelnök, megjegyezve, hogy ezen véleményének abban az időben is hangot adott a parlamentben.

A választásokra visszatérve úgy fogalmazott, hogy az FKGP szétesése ellenére a kisgazda érzelmű szavazók megvannak, csak nem mentek el az első fordulóban választani.

Orbán Viktor arra szeretné rávenni ezeket a kisgazda érzelmű embereket, hogy a választások második fordulójában voksoljanak. Mint mondta, könnyen lehet, hogy ők fogják eldönteni az ország sorsát.

Az első fordulós eredmény kapcsán megismételte, hogy az ország 19 megyéje közül 12-ben a polgári oldal aratott győzelmet.

A Kövér László hollétét firtató újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Fidesz ügyvezető alelnöke szervezte a szombati Kossuth téri nagygyűlést.

Arra a felvetésre, hogy egyetért-e politikustársa kötéllel és szöggel kapcsolatos kijelentésével, Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy a megjegyzés pontos elhangzásával kapcsolatban bírósági per van folyamatban.

Kapcsolódó elemek