Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Vonzó befektetési központ": a Hyundai sem tudott róla

Gál J. Zoltán cinikus és komolytalan, amikor arról beszél, hogy Magyarország ismét vonzó befektetési központ lehet. Megmosolyogtató, hogy éppen akkor mondja mindezt, amikor a Hyundai több százmillió eurós beruházásától esik el hazánk - jelentette ki Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a kormányszóvivő szerdai tájékoztatóján elhangzottakra reagálva.


Dátum: 2003-11-26 18:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:12:22.287136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányszóvivő az embereket, a családokat, a gyerekeket, nyugdíjasokat és a fogyatékkal élőket egyaránt drasztikusan sújtó költségvetésről kívánja elterelni a figyelmet, akkor, amikor hosszasan mesél Medgyessy Péter külföldi kiruccanásairól - közölte a frakciószóvivő.

Halász János nehezményezte, hogy Gál J. Zoltán a költségvetésről szólva az "értelmetlen frázisok" mellett nem ejtett szót arról, hogy a kormánytöbbség mind az 1400 fideszes módosító indítványt visszautasította. - Elhiszik, hogy ezek közül egy sem akadt, ami érdemben javította volna a költségvetést? - tette felé a kérdést.

Gál J. Zoltán "a cinizmus és a komolytalanság élő példája", amikor úgy fogalmaz, hogy "Magyarország ismét esélyt kap arra, hogy vonzó befektetési célpont lehessen" - jegyezte meg. A képviselő szerint "megmosolyogtató", hogy a kormányszóvivő épp akkor mondja ezt, amikor a Hyundai által tervezett "több százmillió eurós beruházásról marad le Magyarország".

Hozzátette: Nem ez az első eset, amikor a Medgyessy-kormány hivatali ideje alatt Magyarország beruházásoktól esik el.

- A felelőtlenségből és dilettantizmusból elszalasztott majd egymilliárd értékű beruházást és az így létrehozható több ezer új munkahelyet a választópolgárok fogják számon kérni a kormányon - mondta Halász János.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek