Martonyi János: az uniónak meg kell újulnia
Az Európai Unió arra hivatott, hogy a földrész politikai újraegyesítésével, az integráció egyidejű bővítésével és elmélyítésével adjon hatásos mintát a világot átfogó globalizációs folyamat emberibb arculatának kibontakozásához, segítsen etikai korlátok közé terelni a folyamatot.
Dátum: 2002-04-16 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:12.828706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt Martonyi János külügyminiszter fejtette ki a magyar kormány képviselőjeként az EU távlataival foglalkozó európai konvent számára készített beadványában, amelyet hétfőn hozzáférhetővé tettek a konvent elektronikus honlapján.
Az EU 15 és a tagjelöltek 13 országát képviselő 105 tagú konvent hétfőn kezdte meg második plenáris ülését az Európai Parlament épületében Brüsszelben. Martonyi János a kormány nevében ötoldalas dokumentumban tárta a résztvevők elé Magyarország elképzelését az unió jövőjéről és a világban betöltött szerepéről - másoktól eltérően viszont most még nem tért ki a szervezeti reformok nagy vitakérdéseire.
Martonyi dokumentuma abból indult ki, hogy az EU decemberi laekeni nyilatkozata szerint "Európának olyan hatalommá kell válnia, amely etikai elvek szerint akarja szabályozni a globalizáció folyamatát". Martonyi rámutatott, hogy a globalizáció objektív tényezők által elindított feltartóztathatatlan folyamat, amely értékszempontból nézve semleges, de etikai tartalmat lehet adni neki. "Európa különleges hivatásának éppen azt kell tartanunk, hogy emberibbé tegye a globalizációt, hogy az egész világ jobban hasznosíthassa a fejlődés pozitív hatásait, ugyanakkor lehetőség szerint kiküszöbölhesse, vagy legalább enyhíthesse annak negatív, netán baljós hatásait."
Az európai integráció folyamata eddig is a globalizáció kísérleti laboratóriuma volt, és hatalmas eredményei ma világszerte terjednek. Európa vezette be fokozatosan az áruk, szolgáltatások, tőkék, sőt az emberek szabad mozgását, itt hozták létre előbb a közös piacot, majd az egységes belső piacot. Az integráció ugyanakkor kettős szerepet játszik, amennyiben védelmezi is résztvevőit a pénzügyi, kulturális és egyéb kedvezőtlen hatásoktól. Európának ezt a kettős szerepet kell játszania a világon, azt, hogy lefektette a játékszabályokat, a normákat e folyamat állami és magánszereplői, kicsik és nagyok számára, s ezzel fegyelmezte a folyamatot. Ezért megvan a lehetősége arra, hogy az erkölcsi és következésképp a jogi globalizáció vezető tényezője legyen a nemzetközi porondon.
Ahhoz, hogy az EU betölthesse ezt a szerepet, Európának meg kell erősödnie. Belső hatásköreit világosan, egyértelműen meg kell határoznia, és ugyanilyen világosan rögzítenie kell felelősségét a nemzetközi kapcsolatokban is. Ehhez pedig erősíteni kell a közös külpolitikát. Európa nemcsak értékek rendszere, hanem a gazdasági, társadalmi és politikai élet szervezeti módját is jelenti. A törvényhozási jogok egy részének átruházása az európai intézményekre az integráció építésének egyik döntő tényezője volt, amely a római jogban gyökerezik, s ez biztosítja a kultúrák sokféleségének és a nemzeti jogoknak a közös alapját.
Európa a regionális integrációnak ezeket a hatalmas eredményeit adhatja a világnak a globalizációs folyamat rugalmas, fokozatos mederbe tereléséhez. Az uniónak ehhez meg kell újulnia, világosan körül kell határolnia hatásköreit, hogy azután eredményesen és egységesen sugározhassa értékeit a világba - fejezte be az EU jövő hivatásáról szóló vázlatát a magyar külügyminiszter.