Kulcsár Attila taxisa megtagadta a vallomást a rendőrségnek
Szerdán gyanúsítottként akarta kihallgatni a rendőrség azt a taxisofőrt, aki a K&H Equitiesnél történt visszaélésekből származó pénzeket szállította ki, ám ő megtagadta a vallomást. A férfi korábban, még tanúként 20 személyt nevezett meg azok közül, akiknek pénzt vitt. Nem kizárt, hogy őket is meggyanúsítják.
Dátum: 2003-11-27 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:25.128590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrség szerdán hallgatta volna ki először gyanúsítottként azt a taxisofőrt, aki a gyanú szerint tucatnyi alkalommal, összességében sok százmillió forintot szállított Kulcsár Attila megbízásából az arab származású E. A. Hasszantól az álbróker ügyfeleinek. Az egyik napilap tudomása szerint az ügyészség nem zárta ki, hogy meggyanúsítják azokat is, akik átvették a bűncselekményből származó összegeket.
Sz. Gyula, a taxis gyanúsítotti kihallgatásával új fordulatot vehetne az ügy. A férfi még tanúként 20 személyt meg is nevezett azok közül, akiknek a pénzeket átadta. Az ügyészek úgy vélik, hogy a taxis tudhatott arról, hogy az általa szállított pénzek bűncselekményből származtak, ezért pénzmosás alapos gyanúja miatt mint bűnsegédet idézték be. Sz. Gyula azonban az ügyészségen megtagadta a vallomást.
Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője az origo.hu-nak elmondta, hogy szerdán a rendőrségen is hasonlóan ért véget a kihallgatás. A taxis élt a vallomástétel megtagadásának jogával. Tanúként erre nem volt joga. A rendőrség a tanúvallomást nem használhatja fel ellene, de amennyiben más bizonyítékok alapján mégis bíróság elé kerül a férfi, a bíróság már szabadon mérlegelheti, hogy a tanúvallomást érdemben elbírálja-e.
A hírek szerint a taxis által tanúként tett vallomásban megnevezett személyek között van egy ismert televíziós, akit korábban már összefüggésbe hoztak a brókerbotránnyal. A sofőr többször említette a K&H Bank korábbi vezérigazgatójának, Rejtő E. Tibornak a nevét is, aki a rendőrség szerint több mint százmillió forinthoz juthatott a sofőrön keresztül.
A nyomozók azt remélik, hogy Sz. Gyula gyanúsítotti kihallgatásán is megerősíti a névsort, s a megnevezetteket rövid időn belül ismételten kihallgatják, azonban még nem tudni, milyen minőségben. Az ügyészség szerint az arab üzletember tudott a pénz eredetéről, és a milliókat fuvarozó taxis is, akik mindketten felelősségre vonhatók, így a pénzeket átvevő személyek is tudhattak arról, hogy bűncselekményből származnak a jelentős összegek - adta hírül az origo.hu.
MNO - fidesz.hu