Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz nem szavazta meg a díjemeléseket

Budapesten januárban tarifatípustól függően maximum 2,6 százalékkal nő a lakossági és áfával együtt 22,9 százalékkal a közületi távfűtési díj - erről az MSZP és az SZDSZ képviselőinek szavazataival döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön.


Dátum: 2003-11-27 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:25.994373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A temetkezési közszolgáltatási díjak 10 százalékos emelését a koalícióval együtt támogatták a MIÉP-esek és a közülük nemrég kivált független képviselő is. A temetésekhez kapcsolódó vállalkozói, szolgáltatási díjak 2-3 százalékos emelését viszont csak a koalíció fogadta el. Összességében átlagosan 6-7 százalék körül drágulnak a temetkezési díjak, a sírhelymegváltás ára viszont 12 százalékkal nő. A Fidesz-MKDSZ és az MDF jelenlévő képviselői egyik díjemelést sem támogatták, indokolatlannak tartották azokat. Ugyancsak a várost vezető frakciók szavazataival fogadta el a közgyűlés az önkormányzat 2200 bérlakását érintő 10-30 százalék közötti lakbéremelést. Egy hónappal ezelőtt ez a téma már a közgyűlés előtt volt, akkor azonban a döntéshez a szükségesnél eggyel kevesebb koalíciós képviselő volt jelen az ülésen. Az ellenzékiek nem értettek egyet az elsősorban nehéz szociális körülmények közt élőket érintő lakbéremeléssel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek