Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bírósági verdikt: alaptalanul vádaskodott a szocialisták pécsi Heringje

Hering Gyula, tavasszal megválasztott pécsi önkormányzati képviselő magánvádlóként indított büntetőpert a Dunántúli Napló újságírói ellen. Bűncselekmény hiányában a Pécsi Városi Bíróság dr. Mezey Szilárd bíró által vezetett tanácsa mind Pauska Zsolt főszerkesztőt, mind Máté Balázs és Mészáros B. Endre újságírókat felmentette az ellenük emelt vádak alól. A döntést a magánvádló tudomásul vette, ezért az ítélet jogerős - írja a csütörtöki Dunántúli Napló.


Dátum: 2003-11-27 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:27.882678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önkormányzati képviselő a Dunántúli Naplóban a tavaszi időközi választás előtt megjelent cikkek tartalmát kifogásolva nyújtotta be magánvádját. Többek között azt sérelmezte, hogy a közölt írásokban a lap a "börtönviselt" jelzővel illette, valamint, hogy - az újságban írtakkal ellentétben - szerinte dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke nem helyezte kilátásba kilépését a párt pécsi szervezetéből arra az esetre, ha az MSZP Hering Gyulát indítja képviselő-jelöltként a Simonovics Ferenc halála miatt kiírt időközi önkormányzati választáson. A bíró az ítélet indoklásában egyebek mellett kifejtette, hogy "...a börtönviselt kifejezést használták az újságírók. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a börtönviselt melléknév, és olyan személyt jelöl, aki köztörvényesként volt már börtönben. Hering Gyula úr köztörvényesként volt már börtönben, tehát a börtönviselt kifejezés használata nem elferdítése a tényeknek." Az eljárás során bebizonyosodott, hogy dr. Szili Katalin szűk körben történt bejelentését is a valóságnak megfelelően közölte a Dunántúli Napló. A bíróság - az újságírókat védő dr. Martin Zoltán ügyvéd által benyújtott bizonyítékokra tekintettel - alaptalannak találta az önkormányzati képviselő vádjait, így lapunk munkatársait - mivel a magánvádló az ítéletet tudomásul vette - jogerősen felmentette.

***

A Dunántúli Napló írása 2003. május 9-éről

Terítéken: a HERING-ügy

A pécsi szocialisták börtönviselt, negyvenhárom éves jelöltje Pécsszabolcson él, vállalkozó. Bányászcsaládból származik. Az MSZP-hez 2000-ben csatlakozott. Két cikluson keresztül a szabolcsi részönkormányzat tagja volt.

Kommentár

Van-e joga megtudnia egy közösségnek, hogy kit választ képviselőjéül? Közszereplő-e a képviselőjelölt? Jól teszik-e egy politikai szervezet vezetői, ha olyan jelöltet állítanak egy választáson, akinek a múltja árnyékként vetül nemcsak rájuk, de megválasztása esetén egy város közösségére is? Vajon megtehetik-e a közösség tagjai, hogy elhatárolódnak azoktól a vezetőktől, akik presztízsszempontok miatt tartanak ki hibás döntésük mellett? Lehet-e egy 22 évesen elkövetett, 1 éves börtönbüntetést eredményező cselekményt gyerekkori csínyként beállítani?

Vajon elvárható-e, hogy közügyek, közpénzek felett csak olyanok rendelkezhessenek, akik nem töltötték életük egy részét köztörvényes cselekményük miatt büntetés-végrehajtási intézetben? Vajon elvárható-e hogy az említett vezetők ne ilyen jelöltet válasszanak leendő képviselőtársul?

Merre visz ez a folyamat?

Mikor kezdődött? Az elején vagy már a sűrűjében vagyunk?

Milyen érdekek vezetnek ahhoz, hogy a fenti, egyértelmű választ eredményező kérdések helyett ma egészen másról beszélnek az ügyben érintettek? Elképzelhető-e, hogy a sajtónak az is dolga, hogy az ilyen esetekről beszámoljon annak a közösségnek, amely a tájékoztatást várja tőle? Feltehető-e, hogy egy közösség érdekeit jól tudja megítélni az a városlakó is, aki nem szeretne folyamatosan közügyekkel foglalkozni, de ha az elveivel ellentétes lépésre készülnek azok, akiket megbízott ügyei intézésével, felemeli a szavát? Érdemes-e ilyenkor a megválasztottaknak elgondolkodniuk azon, amit a velük egyet nem értők gondolnak, mondanak?

Érdemes-e megbízni azokban, akik még csak el sem gondolkodnak ezen, inkább a tükör elé állva dühödten a tükröt szidják?

Szombattól csend. Kampány-csend.

Kapcsolódó elemek