Szőnyeg alá söpört gondok
A szocialista kormányzás másfél éve alatt az ország minden gazdasági mutatója romlott. A bajokat hitelfelvétellel, adóemelésekkel, privatizációval és elbocsátásokkal próbálják elfedni — szögezte le a Fidesz alelnöke.
Dátum: 2003-11-27 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:28.171421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szolnoki fórumán Pokorni Zoltán kifejtette: a szocialisták választási ígéreteikkel szemben a Széchenyi Tervet szétverték, a lakástámogatási rendszert megnyirbálták, a gazdák kezét pedig éppen az uniós csatlakozás előtt engedték el. Az ország gazdasági mutatói rosszabbak, mint a kormányváltás előtt. A GDP romlott, a költségvetési hiány minden eddigi rekordot meghalad, az infláció és a munkanélküliség nő. Az államadósság egy év alatt negyedével nőtt.
Medgyessy Péter miniszterelnök kormánya annyi hitelt vett fel, mint Kádár János anno egy évtized alatt. Ám hogy mire ment el a pénz, arról pontos képe senkinek sincs. A kölcsönökkel csak a gazdasági gondokat igyekeznek elfedni, akárcsak az adóterhek növelésével, az elbocsátásokkal, és a privatizációval. A kormány elad mindent, még azt is, amit nem kellene: a postát, a vasutat, az energiaelosztó rendszert stb.
Új Néplap - fidesz.hu