Szocialista szállóige: a pénznek nincs szaga
Az országgyűlésben nemrég elfogadott környezetterhelési díj miatt újabb jelentős terheket kell a lakosságnak viselnie - mutatott rá tegnap Rákos Tibor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szegedi szervezetének elnöke, országgyűlési képviselő. A politikus a kormánytöbbség döntését Vespasianus római császár híres-hírhedt intézkedéséhez hasonlítja, idézve a szállóigeként fönnmaradt mondást, amely szerint "a pénznek nincs szaga". (Emlékeztetőül: Vespasianus megadóztatta a latrinákat is.)
Dátum: 2003-11-27 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:29.343010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz szegedi elnök kijelentette: "Bebizonyosodott, hogy a költségvetés hiányának lefaragására semmilyen eszköz használatától nem riadnak vissza a hatalmon lévők." Hozzátette, hogy mivel minden köbméter szennyvíz után megközelítőleg 60 forint adót kell fizetni, ez legalább 300 forintos lakossági víz- és csatornadíjat jelent. További áremelést okoz a 12-ről 15 százalékra emelkedő forgalmi adó; kérdés, hogy a környezetterhelési díj is adóköteles lesz-e majd.
A képviselő kiemelte, hogy a zöldadó miatt a lakosság rosszabbul jár, mint a gazdálkodó szervezetek, utóbbiak ugyanis előtisztított szennyvizet engednek a csatornába, ezért megközelítőleg csupán 20 forint zöldadót fizetnek köbméterenként. Ebből a Fidesz azt a következtetést vonja le, hogy a törvényt hatástanulmányok és előzetes szakmai egyeztetések nélkül, az áremelés lakosságot érintő következményeivel nem számolva, "erőből" fogadták el.
A politikus megjegyezte még, hogy Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester költségszámítása (a városra háruló 600 millió forintos teherről) helyes, de ez nem 20, hanem 30 százalékos áremelkedést jelent.
Rákos Tibor furcsállja, hogy az adónak tekinthető környezetterhelési díj beszedését egy gazdasági társaságra rója a törvény, mivel a Szegedi Vízmű Rt.-nek meg kell előlegeznie a lakosság által utóbb befizetett zöldadót. Ezzel, az ellenzék értékelése szerint, a társaság adóhatósági feladatokat lát el.
Délmagyarország - fidesz.hu