Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sevardnadze: megmentettem a világot egy nukleáris katasztrófától

A minap megbuktatott grúz elnök szerint a nyugat elárulta, jóllehet jórészt ő mentette meg a világot a nukleáris katasztrófától. Eduard Sevardnadze a londoni The Daily Telegraph konzervatív napilapnak Tbilisziben adott interjúban azt mondta: ha a hidegháborút annak idején nem állítják meg, kitört volna a harmadik világháború.


Dátum: 2003-11-27 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:29.626705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szavai szerint "mi mentettük meg a világot, nem azt mondom, hogy én egyedül, de én játszottam az egyik legfontosabb szerepet". Sevardnadze szerint a hidegháború idején 40 ezer szovjet harckocsi volt Európában, és ezek "24 óra alatt az Atlanti-óceán partján lehettek volna". A volt grúz elnök szerint azonban a Szovjetunió akkor sem tett így, amikor "a forrófejűek erőt akartak alkalmazni Berlinben, vagy amikor el akarták tiporni a lengyel Szolidaritást". Az egykori szovjet külügyminiszter egyértelműen az Egyesült Államokat vádolta megbuktatásának megszervezésével. Néven nevezte Richard Miles tbiliszi amerikai nagykövetet, aki szerinte alapvető szerepet játszott abban, hogy az ellenzéknek sikerült őt eltávolítania a hatalomból. Sevardnadze szerint az Egyesült Államok pénzzel támogatott grúz ellenzéki aktivistákat. A megbuktatott államfő azt mondta: ő volt az amerikai politika egyik legeltökéltebb támogatója. Amikor az amerikaiaknak "segítségre volt szükségük Irakban, megadtam, hogy itt most mi történt, arra nem találok magyarázatot" - fejtegette a 75 éves politikus. A minap a London School of Economics brit egyetemi és kutatóközpont egyik térségi szakelemzője Londonban azt mondta, hogy bár egyeztetett amerikai-orosz külső puccsnak valószínűleg nem lehet tekinteni a történteket, az Egyesült Államok jó eséllyel már korábban arra a következtetésre jutott, hogy Sevardnadze helyzete nem tartható, és az amerikaiak bizonyosan "adtak valamelyes segítséget" Mihail Szaakasvili ellenzéki vezetőnek. Sevardnadze a brit lapnak azt mondta: soha nem gondolt arra, hogy erőt vessen be a Tbilisziben lezajlott ellenzéki tömegmegmozdulások részvevői ellen. Szavai szerint minden készen állt - a hadsereg, a belügyi egységek, a rendőrség -, de "ahogy végignéztem a hatalmas tömegen, láttam az arcokon, hogy semmitől sem ijednének meg, és tudtam, hogy vérontásba torkollhat (a fegyveres erők bevetése)". Hozzátette: ezután ő maga közölte kollégáival, hogy lemondása az egyetlen kiút.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek