Egészségügyi elbocsátási hullám Békésben
December 1-jétől felmentették vezetői posztjából dr. Bumbera Józsefet, a Békés Megyei Mentőszolgálat igazgató főorvosát. Kedden dr. Kiss Viktória, a Békés megyei tisztiorvosi szolgálat igazgatója felmentését kezdeményezte dr. Ungváry György országos tiszti főorvos. A döntését nem indokolta meg a megyei igazgató felettese.
Dátum: 2003-11-27 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:29.914953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
December 1-jétől felmentették vezetői posztjából dr. Bumbera Józsefet, a Békés Megyei Mentőszolgálat igazgató főorvosát. Dr. Korzenszky László, a mentőszolgálat országos főigazgatója a döntését munkaerő-gazdálkodási megfontolásokkal indokolta.
Dr. Bumbera Józsefet, a Békés Megyei Mentőszolgálat igazgató főorvosát december 1-jétől mentettem fel a vezetői tisztségéből - erősítette meg a Békés Megyei Hírlap értesülését dr. Korzenszky László, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. Hozzátette, dr. Bumbera József négy éve elérte a nyugdíjas korhatárt. A mentőszolgálatnál hozzá hasonlóan még nagyon sokan nyugdíjas korúan töltöttek be vezetői beosztást. A főigazgató most kezdeményezte a nyugdíjas korú vezetők felmentését. A döntésében munkaerő-gazdálkodási megfontolások vezették. A közalkalmazotti törvény ide vonatkozó rendelkezése szerint a vezetők felmentési ideje nyolc hónap. Ennek feléről az érintett dönt, a másik feléről a felettes. A Békés Megyei Hírlap megtudta, a felmentett mentőszolgálati vezetők lehetőséget kapnak a teljes felmentési idő letöltésére.
Indok nélkül menesztették
Kedden dr. Kiss Viktória, a Békés megyei tisztiorvosi szolgálat igazgatója felmentését kezdeményezte dr. Ungváry György országos tiszti főorvos. A döntését nem indokolta meg a megyei igazgató felettese.
- Dr. Kiss Viktóriának a helyettes országos tiszti főorvos kedden adta volna át a felmentését, azonban a főorvosnő nem volt bent a munkahelyén, mert beteg lett. A levelet a mai napon megpróbáljuk más megoldással eljuttatni a címzetthez - mondta dr. Ungváry György, aki a felmentést nem indokolta meg. A köztisztviselői törvény ide vonatkozó rendelkezése ugyanis erre lehetőséget ad a mindenkori országos vezetőnek.
Több sajtóorgánum értesülése szerint az igazgatónő hosszú ideje minden panasz nélkül végezte munkáját.
Békés Megyei Hírlap - fidesz.hu