Moszkva elégedett a NAÜ-határozattal
Az orosz szaktárca szerint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) határozata lehetővé teszi az orosz-iráni atomipari együttműködés megélénkítését. - A NAÜ kormányzótanácsának határozata alapján joggal lehet számolni azzal, hogy nem lesz többé semmilyen probléma a szervezet és Irán között, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nem kell foglalkoznia az iráni atomprogram ügyével - mondta az orosz atomenergiaügyi minisztérium illetékese.
Dátum: 2003-11-27 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:33.204307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Oroszország egyelőre csak egy reaktorblokk építésén dolgozik együtt Iránnal a busehri atomerőműben, de ez már befejezéséhez közeledik, és Teherán újabban érdeklődik egy második blokk közös építése iránt is - erősítette meg Nyikolaj Singarev, hozzátéve: Alekszandr Rumjancev atomenergiaügyi miniszter januárban Iránba készül.
A moszkvai külügyminisztériumban arra számítanak, hogy a NAÜ és Irán újfajta együttműködése keretében továbbra is objektív, szükségtelen politizálódástól mentes munka folyik majd - jelentette az ITAR-TASZSZ.
A NAÜ szerdai határozatában elítélte ugyan Teheránt, amiért nem tartotta be maradéktalanul az atomsorompó-szerződést, de üdvözölte készségét mindenfajta nukleáris tevékenységének szigorú nemzetközi ellenőrzés alá vetésére. Az Egyesült Államok szerette volna a BT elé vitetni az ügyet, mert úgy vélte, hogy Irán atomfegyver kifejlesztésére törekedett a békés program örve alatt.
MTI - fidesz.hu