Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hülyeség - ha fájna, 2003. november 27.

A "folyamatban lévő ügyről egyelőre nem kíván nyilatkozni. Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy az ominózus mondat egy 5-6 ezer fős nézettségű műsorban hangzott el, ám a «fideszes propagandagépezet» hetek óta foglalkozik az üggyel, és idézgeti az ott elhangzottakat. - Ilyenformán - mutatott rá a szocialista honatya - a nagy nyilvánosság előtti vádat nem én merítettem ki" - olvasható Török Vagyonelkobzós Zsolttól a Heves Megyei Hírlap mai számában.


Dátum: 2003-11-27 20:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:36.261427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bár Szász Károly ügyvédje felajánlotta, hogy ügyfele eltekint a három millió forintos kártérítéstől, ha Török Zsolt szocialista képviselő bocsánatot kér mindazért, amit mondott - még a Magyar Távirati Iroda is a következő címmel közölt tudósítást a tegnap indult bírósági perről: "Szász Károly hárommilliót követel egy szocialista képviselőtől". Hab a tortán, hogy Török kijelentette: nem hajlandó bocsánatot kérni.

A csütörtöki Heves Megyei Hírlapnak nyilatkozó Török ennél még tovább ment. Először is megalázta az egri városi televíziót azzal, hogy becsmérlően nyilatkozott műsoraik nézőszámáról - s ezzel együtt magát a megyei napilapot is, hiszen az sem jut el akkora közönséghez, mint például a kereskedelmi televíziók.

Ezt követően kijelentette: a Fidesz propagandagépezete a felelős azért, hogy megismerték az emberek a Szász Károllyal kapcsolatban mondottakat. Tette ezt akkor, amikor a legújabb ORTT-adatok szerint van olyan országosan fogható rádiós csatorna (Sláger Rádió), ahol három hónapon keresztül egy mérhető alkalommal sem szólalhatott meg saját hangon az ellenzék, s így 100 százalékos kormányzati és kormánypárti túlsúly volt tapasztalható. A "Fidesz propagandagépezetét" vádolja akkor, amikor a közszolgálati MTV esti híradójában 72%-os aránnyal dominálnak a kormánypártok. Ha az élőszóbeli szereplések arányát itt nézzük, kiderül: az esti híradókban csaknem ötször annyit beszéltek (79%) a kormányoldal szereplői, mint az ellenzékiek.

A kereskedelmi televíziók közül a tv2 Tények adásában 74:26, az RTL Híradóban 79:21 % a kormány/koalíció-ellenzék szereplésének aránya. Az élőszóbeli megszólalásokban az RTL Klubban 88 %-ban a kormányzati oldal képviselői "vitték a szót". A Danubius Rádió az ősz első hónapjában 81:19-es arányt produkált, hirtelen egyötöd arányúvá redukálva az ellenzékről szóló híreket.

Mit is mondott Török Vagyonelkobzós Zsolt a napilapnak?

A "folyamatban lévő ügyről egyelőre nem kíván nyilatkozni. Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy az ominózus mondat egy 5-6 ezer fős nézettségű műsorban hangzott el, ám a «fideszes propagandagépezet» hetek óta foglalkozik az üggyel, és idézgeti az ott elhangzottakat. - Ilyenformán - mutatott rá a szocialista honatya — a nagy nyilvánosság előtti vádat nem én merítettem ki" - áll a Heves Megyei Hírlap mai számában.

(Igazán csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Hegedűs Lóránt cikke sem a Népszabadságban jelent meg, s nem is az RTL Klubban vagy a TV2-ben nyilatkozta, mégis nagy vihar támadt körülötte...)

A szocialistákhoz képest Machiavelli egy birkatelep vezetője lehetne

Gál J. Zoltán - aki Török V. Zsolthoz hasonlóan majdnem rendelkezik diplomával - azt mondta a tegnap Juhász Ferenc százmilliós villavásárlása kapcsán: olyan országban szeretne élni, ahol nem turkál senki a miniszterek zsebében. A becsületes és törvénytisztelő emberek viszont azt gondolják: olyan országban szeretnének élni, ahol egy szocialista politikus sem akarja elkobozni a vagyonukat.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek