Diákok tízezreit büntetik az ellenőrök
Kétezer tanuló önhibáján kívül, további nyolcezer pedig kisebb-nagyobb hiányosságok miatt több mint három hónapos késéssel jut csak diákigazolványhoz.
Dátum: 2003-11-28 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:38.634559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A buszon, vonaton ettől nem kevés konfliktushelyzet adódik, van, ahol már szeptemberben nem fogadták el az egyébként október 31-ig érvényes matricát, másutt az ideiglenes igazolvány kedvezményekre jogosító mivoltát kérdőjelezik meg az ellenőrök. Ám a diákoknak a büntetéseket senki sem téríti meg.
Rászálltak a BKV-ellenőrök a diákokra, akik hiába várják most már három hónapja a kis plasztikkártyát, különféle okokra hivatkozva tolódik a kiállítás, sőt, olyan is előfordult, hogy a diáknak fogalma sincs róla, miért nem készülhetett még el az igazolvány, hisz semmiféle értesítést vagy hiánypótlásra történő felszólítást nem kapott. Az Oktatási Minisztérium honlapján a diákigazolványokkal kapcsolatos fórum mostanában szinte csak ezekkel a kérdésekkel van tele, de érdemi válasz csak elvétve érkezik.
Az egyik hozzászóló például azt sérelmezi, hogy fia egyetemre kerülése előtt hiába küldték el a diákigazolvány-igénylő lapot a május 15-i határidőig, október 31-én még mindig csak reménykedve várták, hogy történik valami. A közben eltelt idő alatt semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak sem arra vonatkozóan, hogy mikor érkezik meg a diákigazolvány, sem arról, hogy a késés oka egy esetleges kitöltési hiba lenne, amit korrigálni kell. Eközben viszont a fiúnak ugyanúgy meg kell vennie az utazáshoz a jegyet, és csak a közlekedési vállalatok lojalitásának köszönhető, hogy elfogadták az iskolalátogatási igazolást diákigazolvány helyett.
A hozzászóló egyébként felteszi azt a kérdést is, hogy ha a plasztiklapocska fél év alatt sem készül el, és amúgy is költséges megoldás, miért nem elegendő a jelenleg csak kényszerhelyzetben kiállított, ámde ingyenes, az iskola pecsétjével ellátott igazolás? Egy másik hozzászóló viszont elmondta, az ő esetében az utazási vállalatok az iskolalátogatási igazolást nem fogadják el, neki a teljes árú jegyet/bérletet kell megvennie. Ráadásul a felvételikkel kapcsolatos határidők miatt gyakorlatilag lehetetlen volt tartani a határidőket. A felvételről szóló értesítést, a ponthatárokat hivatalosan csak június 22-én tették közzé, ami már bőven túlvan a diákigazolvány május 15-i igénylési határidején. Anélkül viszont meglehetősen nehéz a diákigazolványt kérelmezni, hogy a jelentkező még nem tudja, felvették-e valahova és ha igen, hova.
A leggyakoribb hiányosságként az illetékesek az adatlap "állampolgárság", illetve az iskola által kitöltendő "tagozat" rovat hiányos bejegyzéseit említik, állításuk szerint ez okozza a nagy késéseket. Az is meglehetősen általános hiba, hogy hiába kértek az adatlap mellé fekete-fehér fényképet csatolni, vagy színes, vagy nagyon rossz minőségű képet mellékeltek a kérelmezők. Volt olyan diák, aki az igénylőlapot időben leadta, a befizetésről szóló csekket viszont két napos késéssel küldte be. Ez a két nap jelenleg három hónapos késéshez vezetett, és még nem tudni, meddig fokozódik.
Nem véletlen, hogy ezek után még az is felmerül, ez vajon nem számít szerződésszegésnek, és ha mégis, ki a felelős azért, hogy az eredetileg hangoztatott vállalásokkal ellentétben a diák mégsem veheti át diákigazolványát a beiratkozáskor? A hivatalos válasz értelmében az ideiglenes diákigazolvány (további 360 forint az állandó kártya 1500 forintos díján felül) ugyanolyan kedvezményekre jogosít, mint a végleges plasztiklap, ugyanakkor Kisfaludy László, az Oktatási Minisztérium diákigazolvány-referense elmondta, gyakran valóban nem a diákok, hanem a bonyolult rendszer a hibás azért, hogy nem tudták időben kiosztani a diákigazolványokat.
A megoldás tehát egyelőre várat magára, a diákok továbbra is órákat állhatnak sorban a tanulmányi osztályon, hogy megtudják, elkészült-e végre a diákigazolványuk, akiknek pedig nem, azok reménykedhetnek, hogy a kalauzok, ellenőrök tudomásul veszik az iskolalátogatási igazolvány és az ideiglenes diákigazolvány által biztosított jogokat.
Forrás: ma.hu
fidesz.hu