Hol a biztonság mostanában?
Kevesen érezhetik magukat biztonságban Magyarországon. Főleg a megközelíthetetlen tanyákon élők védtelenek, s elszántan hadakozunk a városokban is a betörők ellen. A belügyi tárca illetékese a Szabad Földnek leszögezte, hogy a tanyasiakat külön-külön és együttvéve is meg kell védeni a veszélyektől. A tanyagazdák azért mindenesetre egymásra is vigyáznak.
Dátum: 2003-11-28 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:39.286396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tanya világában védtelenek az emnberek. Gyakran hallani súlyos bűncselekményekről, a betörések, termény- és állatlopások úgyszólván mindennaposak. Bács-Kiskunban - az ország legnagyobb tanyás megyéjében - az utóbbi években jelentős változások történtek, a tanyavédelmi program résztvevőinek áldásos tevékenységével sikerült visszaszorítani a bűnözőket Kecskemét térségében. A tanyán lakók sérelmére elkövetett bűncselekmények száma az előző évhez viszonyítva 31,5 százalékkal, a tanyabetöréseké 41,1 százalékkal csökkent.
- A tanyasiakat külön-külön és együttvéve meg kell védeni azoktól a fenyegetésektől és támadásoktól, amelyeket a társadalmi normákat és az együttélés szabályait súlyosan megsértő elkövetők okoznak - magyarázza a Belügyminisztérium által támogatott, az Országos Bűnmegelőzési Tanács és a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány közreműködésével megvalósuló "A tanyavilág biztonságáért" program két nyugállományú rendőr alezredes koordinátora, Varga Pál és Erdélyi András, miután elhelyezkedünk a Lada Niva hátsó ülésén. Felderítő körútra indulunk a lajosmizsei határba.
A terepjáró jól bírja, két év alatt ötvenezer kilométert futott. Télen a méteres hófúvásokkal kellett megbirkóznia, nyáron a homoktengerben evickélt. A kísérlet 2002 elején kezdődött a Kecskeméti Rendőrkapitánysághoz tartozó hét településen. A két "szülőatya" elválaszthatatlan párosként az utolsó tanyáig bejárta a vidéket, hogy személyesen magyarázzák el az embereknek a program lényegét, és felvilágosítsák őket a segítségnyújtás módjáról. Sok tanyasival olyan közeli kapcsolatba kerültek, hogy azóta is visszajárnak hozzájuk. A hét határban lakóknak legtöbbször csak a postás vagy a mezőőr az egyetlen kapcsolatuk a külvilággal, nem csoda, hogy a jót akaró rendőröket hamar szívükbe zárták.
Az Izsák, Orgovány, Ágasegyháza, Jakabszállás, Helvécia, Ballószög és Városföld térségében végrehajtott egyéves akcióba bekapcsolódtak a körzeti megbízottak, a polgárőrök, a mezőőrök, a vadászok, a vadőrök, a természetvédelmi őrök, a postások, a szociális gondozók, az állatorvosok és a tűzoltók is. A sikeren felbuzdulva tovább folytatták a programot, az idén Lajosmizse, Kerekegyháza, Ladánybene, Felsőlajos, Kunbaracs és Fülöpháza következett a sorban. Varga Pálra, Erdélyi Andrásra és segítőtársaikra negyvenkétezer hektár, huszonkétezer lakos várt. Mintegy háromezer tanyát jártak be, az utolsó köröket mostanában teszik. Jövőre Kecskemét külterületének tanyái és hobbitelkei következnek. Ez az eddigieknél is nagyobb vállalkozásnak ígérkezik.
Lajosmizse központjában csatlakozik hozzánk a helyi Családi Közbiztonsági Szervezet akciócsoportjának két oszlopos tagja. A nyomukban haladunk. Úgy ismerik a terepet, mint a tenyerüket. Alsólajos felé vesszük az irányt, kőkereszttől kőkeresztig araszolgatunk. Az út egyik oldalán szépen megművelt földeket, a másik felén gazzal benőtt parcellákat látunk. Egyszer csak szembejön velünk a postás. Megnyugtató, amit hallunk tőle: reggel óta semmi gyanús mozgást nem tapasztalt.
Első állomásunk az osztrák-magyar származású Schmitz Ervin tanyája. A vállalkozó elődei a boldog békeidőkben költöztek Ausztriából Magyarországra, ő pedig nemrég Budapestet cserélte fel Lajosmizsével. Azt tervezte, hogy csak a hétvégéket tölti vidéken, de aztán felszámolta a fővárosi életét, és végleg itt telepedett le.
- Nem történnek itt különös garázdaságok, hacsak az nem számít annak, hogy tavaly karácsonykor megmérgezte valaki a kutyáinkat - meséli. -Békén hagyják egymást az emberek, az igazi veszély a betolakodók felől fenyeget. Sajnos időnként felbukkannak a környékről hívatlan látogatók is. A tanyavédelmi programot hasznosnak tartom, sok rejtett hozadéka van. A tények pedig magukért beszélnek: meg sem tudom mondani, mikor történt mifelénk utoljára emberölés, rablás.
Vigyáznak egymásra a tanyasiak. Ha gyanús mozgást észlelnek, azonnal jeleznek a "veszélyeztetett" szomszédnak. Ervin szívesen segít az időseknek. Előfordul, hogy bevásárol nekik, kiváltja a gyógyszereiket. Azon honfoglalók közé tartozik, akit hamar befogadtak és megkedveltek az őslakosok.
Tovább zötykölődünk Alsólajos Kulapitye nevezetű részén. Ha nem volnának kísérőink, ebben a ködös időben egészen biztosan nem találnánk vissza a városba. De szerencsére velünk van Jobbágy Zoltán, a lajosmizsei Családi Közbiztonsági Szervezet akciócsoportjának vezetője, aki mellesleg vállalkozó és szenvedélyes vadász. Szorosan együttműködnek a rendőrséggel: a szolgálati vezénylést saját maguk intézik, az eligazítást a rendőröktől kapják.
Civil kezdeményezés lévén az önkéntes nmunkáért anyagi támogatás nem jár. Kevéske pénzt kapnak ugyan az önkormányzattól, és a közbiztonsági alapítvány is átutal nekik negyedévente ötvenezer forintot, de hát ebből nem sokra futja. Az autó nem gurul benzin nélkül, márpedig igencsak meghajtják, jóformán naponta tesznek egy kört a határban. Negyvenhárman vannak. Egy szolgálat alatt akár száz kilométert is lehúznak. Eleinte saját kocsival mentek, most a szervezet Lada Niváját nyűvik.
- Tél közeledtével a falopás van soron - mondja Jobbágy Zoltán. - A múltkor jött velem szembe egy furgon, rajta vagy hatvan mázsa fa. Megállítottam az illetőt, ugyan mondja már meg, mi járatban van. Mutatott egy szállítólevelet, de mivel a fatörzseken itt-ott a lomb is rajta volt, gyanút fogtam. Beszóltam a rendőrségre. Nem sokkal később kiderült, hogy a rendszám és egyéb nyom alapján megfogták azt a bűnbandát, amelynél hatszáz mázsa fát találtak felhalmozva.
Amúgy kockázatos vállalkozás lefülelni a bűnözőket, mert hiszen a közbiztonságiak legfeljebb puszta kézzel vagy gumibottal védekezhetnek. De még nem volt rá szükség.
Begördülünk Makai Lászlóék takaros tanyájára. A legmegbízhatóbb riasztószerkezetek már jeleznek is: a házőrző kutyák nehezen csitulnak. Piroska néni barátságosan fogad bennünket. Főleg amikor megtudja, hogy kedvenc lapjától, a Szabad Földtől érkeztünk. A téli estéken több ideje jut olvasásra, nyáron látástól vakulásig a gazdaságban szorgoskodik a férjével együtt. Földet művelnek, állatokat tartanak.
- Sokszor éjszaka is kiszaladok az istállóba megnézni a teheneket, nehogy valami bajuk essen - avat be félelmeibe az asszony. - Nem azért, hogy lopástól tartanék, csak megszokásból. És csodálkozva figyelem, milyen forgalom van a sötétben. Nemcsak a ceglédi kőúton, hanem a hozzánk vezető dűlőúton is.
Makainé nem emlékszik véres tragédiákra, brutális történetekre. Pedig az egész életét itt élte le. Néhány éve azonban a kutyaugatás kicsalta a házból. Észrevette, hogy a tanyájuktól pár száz méterre lopják a villanyvezetéket. Nem mert rászólni a tolvajokra. Szerencsére a rendőrök lefülelték őket.
- Nem is tudom, mit tennék, ha berontana a tanyára egy idegen - gondolkodik el a néni. - Biztosan nem ellenkeznék, mert agyon is üthetne, vagy úgy megcsapna, hogy egy életre nyomorék maradnék. Hál' istennek ilyesmire még csak nem is gondolunk. És annak is örülök, hogy nekünk még nem volt dolgunk a rendőrséggel.
A tanyák legtöbbjén ma már van telefon. Egy gombnyomás, és a megfelelő helyre fut a jelzés. A tanyavédelmi program keretében ugyancsak adományoztak mobilokat a lakosságnak, már az időseknek sem talány a készülék kezelése. Néha még éjszaka is felhívják a tanyavédőket, ha fontos ügy adódik. Azt is jelzik nekik, ha például huzamosabb ideig nincs mozgás a szomszédos portán.
Napközben a mi telefonjaink sem hallgatnak, gyorsan le is telik a "szolgálatunk". Meg hát kísérőink végig anekdotáznak. Mesélik például, hogy tartanak tőlük a zsiványok, mert a legváratlanabb pillanatban tűnnek fel az úttalan utakon. Néhány trükköt is hallunk, de mivel nem akarunk tippeket adni a bűnözőknek, inkább nem írjuk le.
- Minden hiedelem ellenére a tanyákon van élet, lendület és erő - hangsúlyozza hazafelé tartva Erdélyi András. - A tanyasiaknak fontosak a szomszédsági kapcsolatok, erősek a megszokások, nem akarnak innen elköltözni. Amióta köztük járunk, jelentősen megnőtt a biztonságérzetük. Szívesen elbeszélgetünk velük a napi gondjaikról is.
Ezt a megbízatást nem lehet kampányszerűen csinálni, csak a folyamatos szemlézés válik be. Érdemes volna az ország más szegleteiben is követni a Bács-Kiskun megyeiek példáját, hiszen az állandóan ingázó tanyavédők költségei még mindig szerényebbek, mint a bűnmegelőzésre vagy a bűncselekmények felgöngyölítésére fordított kiadások, illetve a bűnözők okozta kárösszegek.
Borzák Tibor, Szabad Föld