Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A külügy hallgatásra utasította a családot

Megtiltotta tegnap a Külügyminisztérium az amerikai katonák által Irakban lelőtt győri diák, Varga-Balázs Péter családjának, hogy tájékoztatást adjanak a sajtónak a fiatalember holttestének hazaszállításáról - tudta meg a Magyatr Nemzet az elhunyt testvérétől. Varga-Balázs Gábor a lappal annyit közölt: természetesen tudják, hogy mikor és hová érkezik meg a diákot szállító gép, de a minisztérium utasítására nem mondhatják el.


Dátum: 2003-11-28 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:40.523202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csütörtökön a németországi Ramstein amerikai támaszpontjára érkezett a Varga-Balázs Péter holttestét tartalmazó koporsó - erősítette meg az MTI érdeklődésére Mike Young őrnagy, az amerikai támaszpont szóvivője. Arra a kérdésre, hogy továbbszállították-e a koporsót Magyarországra, a szóvivő "nem tudom"-mal válaszolt.

Tóth Tamás külügyi szóvivő korábbi tájékoztatása szerint Varga-Balázs Péter földi maradványait Bagdadból Kuvaitba, majd a ramsteini támaszpontra, onnan pedig Magyarországra szállítják.

Akkor a szóvivő megígérte: Varga-Balázs Péter családjának értesítése után tájékoztatják a sajtót is az eseményről, ez azonban lapzártáig nem történt meg.

Egyelőre a fiú haláláról is zavaros a híradás, csak annyi tűnik bizonyosnak, hogy a diákot amerikai katonák lőtték le Ramadi térségében. Az ügyet a Pentagon, a CIA és a bagdadi magyar konzulátus segítségével két kiküldött diplomata is vizsgálja.

Az elhunyt családjának ügyvédje, Bárándy György a Magyar Nemzetnek elmondta: mielőtt jogi lépéseket tennének, irányadónak tartja a diplomaták vizsgálódásának eredményét, mindaddig, amíg ahhoz valami okból kétség nem fér.

Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek