Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zuhanással értékelte a pénzpiac a szocialista költségvetést

A Medgyessy-kormány egyre jobban elveszti a hitelét a gazdaság szereplői előtt. A forint értéke drámai mértékben, hat százalékkal csökkent ma reggelre az árfolyam célhoz képest, így a jegybank erőteljes beavatkozásra kényszerült a forint érdekében - írja pénteki közleményében Varga Mihály.


Dátum: 2003-11-28 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:42.032480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hitelek jelentős drágulása, a háromszázalékos kamatemelés tovább rontja a vállalkozók versenyképességét. A gazdasági szereplők egyre kevésbé látnak reményt arra, hogy a kormány következetes gazdaságpolitikát folytasson a közeljövőben. Ezt bizonyítják a szocialista és szabad demokrata képviselők által megszavazott költségvetés keretszámai. A bizonytalanság pedig tovább nő. A kormány 50 milliárd forinttal többet költ jövőre, mint ahogy előzetesen ígérte, és a folyó fizetési mérleg hiánya 4 milliárd euró közelében lesz a következő évben is. E mellett, a költségvetésben nincs pénz jövőre sem a beruházások ösztönzésére, a vállalkozások hatékony támogatására, és ez egyre lassuló gazdaságot eredményezhet.

Varga Mihály,

a gazdasági kabinet vezetője

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek