Tiltakozik a környék a szentgáli szemétkezelő ellen
Tiltakoznak a szentgáli környezetkímélő hulladékkezelővel kapcsolatban a környező települések, mert úgy vélik: nélkülük kívánnak dönteni az ügyben. Csehbánya, Herend és Városlőd önkormányzata térképpel ellátott közleményt jelentetett meg a Megyei Naplóban. Ebben, mint döntési jog nélküli települések tiltakoznak, hogy megkérdezésük nélkül mások döntsenek sorsukról.
Dátum: 2003-11-28 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:42.333247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A térkép bizonysága szerint is, és a valóságban is a regionális hulladékkezelő mű Szentgál községtől 4,6 kilométerre épülne, de sokkal közelebb van a tiltakozó többi település, Városlőd 2,7 kilométer, Herend 2 kilométer, Csehbányától pedig mindössze 1200 méterre épülne a 162 település hulladékát befogadó mű.
Ezenközben Szentgál további kedvezményeket kért a konzorciumtól, így például azt is, hogy a közelgő népszavazás költségeit fedezzék. Az öt érintett városból Veszprém városatyái már megszavazták a szentgáli népszavazás 400 ezer forintos költségét.
Forrás: radio.hu, mno.hu
fidesz.hu