Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Honvédelmi egymilliárd: üvegzsebre tették?

Kétséges, hogy arányos-e, ha a honvédelmi tárca a 3,7 milliárd forintos informatikai fejlesztési keretéből egymilliárd forintot költ konzultációkra. Simicskó István (Fidesz) pénteki sajtótájékoztatóján közölte: kérdéssel fordul a parlamentben Juhász Ferenc honvédelmi miniszterhez az egymilliárd forintos konzultációs költség kapcsán.


Dátum: 2003-11-28 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:44.810904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Simicskó István rámutatott: minden parlamenti párt egyetért abban, hogy szükség van a hadseregben informatikai fejlesztésre, ám arra már kíváncsi, mi indokolta, hogy a fejlesztési költségkereten belül egymilliárd forintot konzultációkra fordítson a tárca. Különösen nagynak tűnik az összeg a Keller László által gyakran használt célszerűség és hasznosság tükrében, de akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy mekkora leépítések zajlanak a honvédségben.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nevében a képviselő az alábbi kérdéseket intézte Juhász Ferenchez:

Valójában mennyit költött a minisztérium 2003-ban informatikai fejlesztésre?

A fejlesztési költségkereten belül mi indokolta, hogy 1 milliárd Ft konzultációra fordítódjék?

Hány forintot tesz ki egy konzultációs óra?

Hol, kinél hasznosul a konzultációk során szerzett ismeret?

A konzultációk során jellemzően civil informatikusok készítik-e fel a honvédség informatikusait a szakfeladatokra, vagy a honvédség szakemberei adnak át ismereteket a civil informatikusoknak, hogy azok ezen tudás birtokában tudják megalkotni a honvédség speciális igényei szerint az informatikai rendszert?

Mely cégek vesznek részt az informatikai rendszer fejlesztésében?

Fentiek milyen arányban osztoznak a konzultációs díjból?

Kik a konzultációs díj célállomásai?

Az idei informatikai fejlesztések, ezen belül a konzultációk milyen részarányt képviselnek a Magyar Honvédség teljes informatikai rendszerének megvalósításában?

A jövő évi költségvetésben összességében hány forintot kíván a tárca informatikai fejlesztésre fordítani, ezen belül mennyit tervez konzultációra?

Simicskó István közölte, hogy az ügyben kérdéseket tesz fel Keller László közpénzügyi államtitkárnak is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek