Jussukra várnak a sertéstenyésztők
Az idén a tavalyihoz hasonló, 8-10 milliárd forintos árkieséssel zárja az évet sertéságazat - tájékoztat közleményben a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) Sertéstenyésztők Országos Választmánya.
Dátum: 2003-11-28 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:46.291490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mezőgazdasági bruttó termelési érték 18,4 százalékát adó ágazatban kialakult tragikus helyzet miatt a választmány a még működő vállalkozások megmaradása érdekében követeli, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium két héten belül jelentesse meg azokat a támogatási formákat és összegeket, amelyek jövőre az európai uniós csatlakozásig, illetve azt követően alkalmazni kíván.
A sertéstenyésztők képviselői kérik azt is, hogy rendeletmódosítással tegyék lehetővé az élő sertések exportját a minőségi támogatás alkalmazásával.
Jövő év január 1-jével vezessék be a WTO által is engedélyezett exporttámogatást, és azt hirdessék meg még idén decemberben - kéri továbbá a választmány. Ennek az intézkedésnek külön jelentőséget ad az, hogy decemberben, januárban és februárban a házi vágások miatt mindig jelentősen csökken a húsvásárlás.
A tenyésztők által felvett hitelek és támogatások visszafizetési kötelezettségeinek enyhítését - egyebek közt a tartási kötelezettség eltörlését - is szeretnék elérni a sertéstenyésztők.
A húsimport mennyiségének csökkentését és az importellenőrzés szigorítását, valamint az átvételi árak csökkenésének megállítását ugyancsak követeli az országos választmány.
Kérik a sertéstenyésztők azt is, hogy a jogszerűen, időben igényelt támogatásokat - ez mintegy 2 milliárd forint - azonnal fizessék ki, és szüntessék meg a késedelmes kifizetés gyakorlatát.
A Sertéstenyésztők Országos Választmánya úgy ítéli meg, hogy amennyiben követeléseik teljesülnek, ez átsegítheti az ágazatot a nehézségeken.
MTI - fidesz.hu