Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt Palócz László operaénekes

Hosszú betegség után életének 83. évében, pénteken elhunyt Palócz László operaénekes - tudatta közeli hozzátartozója.


Dátum: 2003-11-28 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:46.580903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Palócz László 1921. április 27-én született Budapesten. Tanulmányait a Nemzeti Zenedében végezte. 1943-tól négy éven át az Operaház kórusában énekelt. 1947-ben lett a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese, ahol Verdi Otello című művének Jago szerepében debütált. Két évvel később a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, s hat évig a Nagymező utcai teátrumban lépett a közönség elé. Palócz László 1955 és 1976 a Magyar Állami Operaház magánénekese volt.

Pályafutása során egyaránt megszólaltatta Verdi és Wagner-művek vezető bariton szerepeit.

Énekelte többek között Falstaff és Simone Boccanegra szerepét, Telramundot a Lohengrinben, s színpadra lépett Rossini, Tell Vilmos című operájának címszerepében. Játszott a Szomszédok című, Horváth Ádám rendezte folytatásos teleregényben, Sümeghy úr szerepét formálta meg.

Palócz Lászlót 1964-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, 1975-ben kapta meg az érdemes művész címet. Két éve a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek