Debreceni Irodalmi Napok
A párbeszéd jegyében vette kezdetét a Debreceni Irodalmi Napok idei, háromnapos programsorozata, pénteken.
Dátum: 2003-11-28 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:46.871671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Turi Gábor, a város kulturális életéért felelős alpolgármester kifejtette: a találkozót az irodalom ünnepévé kívánják tenni, ahol egymás mellett jelennek meg a különböző irodalmi felfogást, világlátást és ízlést tükröző gondolatok, művek, személyiségek.
"Célunk az, hogy az utóbbi években szaktudományos jelleget öltött rendezvény középpontjába az alkotókat és az alkotásokat állítsuk és a sokszínűség jegyében fórumot teremtsünk a kortárs irodalom minden érdemleges törekvésének, irányzatának, alkotói megnyilatkozásának" - mondta az alpolgármester.
A hagyományoknak megfelelően a rendezvény keretében adták át az Alföld folyóirat díjait.
Az Alföld folyóirat főszerkesztője ezúttal Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költőnek (Kolozsvár), Tőzsér Árpád költő, szerkesztőnek (Pozsony) és S. Varga Pál irodalomtörténésznek (Debrecen) nyújtotta át az Alföld-díjat.
Aczél Géza elmondta: az idei a párbeszéd jegyében rendezett találkozóval az írók és az irodalomelmélet között kialakult szakadékot szeretnék csökkenteni.
A költő elmondta azt is: az idén több lehetőséget is teremtenek a programsorozat keretében, hogy a közönség közelebbről is megismerkedhessen a szerzőkkel és írásaikkal.
MTI - fidesz.hu