EU-alkotmány: megvétózott kereszténység
Néhány ország vétója megakadályozta, hogy a kibővített Európai Unió alapokmányában bármilyen utalás történjen Európa keresztény gyökereire.
Dátum: 2003-11-29 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:48.989056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Franco Frattini, az EU soros elnökségét ellátó Olaszország külügyminisztere péntek esti sajtóértekezletén elmondta, hogy az olasz elnökség kettős utalásra tett javaslatot: egyrészt említést történt volna a keresztény gyökerekre, másrészt viszont hangsúlyozták volna az állam világi jellegét.
- Sok ország egyetértett ezzel, de néhány tagállam álláspontja nem változott - mondta Frattini, aki külön hangsúlyozta, hogy az ellenzők kisebbségben voltak.
Ennek ellenére az olasz elnökség úgy vélte, nem lett volna megfelelő, ha egy ilyen kényes kérdésről vitát nyitottak volna. Frattini szerint az alternatíva az, hogy a szöveg tervezét, amelyben egyébként szerepel utalás a vallási értékekre, változatlanul hagyják.
Dominique de Villepin francia külügyminiszter megerősítette, hogy Franciaország ellenezte a keresztény gyökerekre történő utalást. Sajtóértekezletén úgy fogalmazott: a kérdésről folytatott vita világossá tette, a legjobb megoldás az, ha változatlanul hagyják az európai konvent által kidolgozott szöveget, mivel semmi esély a szövegmódosításra.
Wlodzimierz Cimoszewicz lengyel külügyminiszter úgy nyilatkozott: a keresztény gyökerekről folytatott vitában kiderült "milyen mély megosztottság" van az európai országok között ebben a kérdésben.
MTI - fidesz.hu