Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hillary Clinton Bagdadban

Az iraki helyreállításban szélesebb körű nemzetközi szerepvállalásra hívott fel pénteken Bagdadban Hillary Clinton amerikai demokrata párti szenátor.


Dátum: 2003-11-29 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:50.069847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A volt amerikai elnök felesége pénteken az afganisztáni Kabulból érkezett Bagdadba, ahol találkozott Paul Bremerrel, az iraki polgári kormányzat vezetőjével, amerikai katonai vezetőkkel és a városban állomásozó katonákkal. Hillary Clinton saját maga által megfogalmazott fő úticélja az volt, hogy kifejezze támogatását az amerikai katonáknak.

Clinton asszony úgy vélekedett, hogy az amerikai hadseregnek Irakban már nem új csatákat kell megnyernie, hanem a helyi lakosok szívét és értelmét. A politikai hatalomátadás kérdését rendkívül nehéz feladatnak nevezte, és véleménye szerint más szövetséges államok nagyobb arányban osztozhatnának az Egyesült Államokkal Irak kormányzásának - leginkább anyagi - terheiben, és az ENSZ-nek továbbra is kulcsszerepet kellene vállalnia a helyreállításban.

A politikus asszonnyal együtt utazó Jack Reed demokrata párti szenátor szintén nehéz esetnek vélte az iraki kérdést: ha az amerikai túl hamar átadják a hatalmat, egy alkalmatlan vagy Amerika-ellenes vezető is megkaparinthatja azt, míg ha a szövetségesek kivárnak, egyre inkább megszállásnak tűnik a helyzet.

A volt First Lady látogatására egy nappal azután került sor, hogy George Bush amerikai elnök váratlanul néhány órát az Irakba vezényelt egységeknél töltött a bagdadi katonai repülőtéren.

Hillary Clinton együtt ebédelt New York állambeli katonákkal Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök egykori palotájában. A Bagdad központjában álló épületben működik jelenleg a Paul Bremer vezette polgári közigazgatás. Bush elnöktől eltérően Hillary Clinton elhagyta az erősen őrzött palotát, és látogatást tett más amerikai alakulatoknál is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek