Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szabad Európa-lista a nemzeti érdekek védelmében

A Fidesz országos választmánya véglegesítette az európai parlamenti választások pártlistájának első 18 helyét - hangzott el a választmány szombati tanácskozását követő sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-11-29 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:52.881017, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szájer József hangsúlyozta, hogy a pártok közül a Fidesz elsőként véglegesítette a listán szereplő első 18 politikust.

Mint mondta: ennek az az oka, hogy minél hamarabb megkezdjék a választási felkészülést.

Szavai szerint a lista összeállításakor sok szempontot érvényesítettek.

Az egyik jellemző szempontnak nevezte a kisebbségek és a kisebbségi jogok képviseletét.

A lista ötödik helyén Járóka Lívia romapolitikus szerepel, aki tagja a Lungo Dromnak.

Mint Szájer József fogalmazott: a lista összeállításánál annak a szempontnak is igyekeztek megfelelni, hogy a Fidesz szövetséggé alakult, így a jelöltek között a partnerszervezetek képviselői is helyet kaptak.

Szájer József nagyon fontosnak nevezte, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői az Európai Parlamentben a nemzeti érdekeknek minél szélesebb körben megfeleljenek. Ezért - mint mondta - minden olyan területre, amely Magyarország nemzeti érdeke szempontjából kiemelkedő, igyekeztek szakpolitikust jelölni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek