Titkos fegyverraktár Irakban
Titkos fegyverraktárra bukkantak az iraki rendőrök szombat este 40 kilométerre nyugatra Kirkuktól, a Moszul felé vezető országút mentén. A helyi rendőrfőnök elmondta: az iraki hadsereg egyik elhagyatott katonai támaszpontjáról 16 aknagránát, három hozzájuk tartózó indítóállás, Kalasnyikov gépkarabélyok, 50 kilogramm TNT robbanószer és lőszerek kerültek elő.
Dátum: 2003-11-30 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:54.720119, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A raktár egy amerikai katonai bázis közelében van, és feltehetően a szövetséges csapatok elleni támadásokra használták a benne tárolt fegyverkészleteket - vélekednek a hatóságok. Felkérték az amerikai erőket, hogy hatástalanítsák a robbanószerkezeteket. Az iraki rendőrfőnök közölte azt is, hogy a Moszulba vezető útvonal egyik hídja ellen helyi lakosok beszámolói szerint a hét végén robbantásos merényletre készültek.
MTI - fidesz.hu