Újabb két amerikai katona halála Irakban
Két amerikai katona meghalt a hét végén Irak nyugati részén egy fegyveres támadás következtében. Az Irakban állomásozó amerikai erők vasárnapi közleménye szerint páncéltörő rakétagránátokkal és kézi tűzfegyverekkel támadtak meg szombaton a szíriai határ közelében egy amerikai katonai gépjárműkonvojt.
Dátum: 2003-11-30 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:55.005060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Két amerikai katona meghalt, egy pedig megsebesült a gránáttámadásban, illetve az azt követően kibontakozott tűzharcban. Az újabb halálesetekkel 79-re nőtt a november hónap folyamán Irakban elesett amerikai katonák száma, és 187-re azoké az amerikai katonáké, akik május elseje óta vesztették életüket az arab országban, azóta, hogy amerikai részről befejezettnek nyilvánították a nagyobb iraki hadműveleteket.
MTI - fidesz.hu