Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerika ellenes tüntetés Teheránban

Több mint tízezer iszlám milicista tüntetett Teheránban vasárnap az amerikai nagykövetség egykori épülete előtt az Egyesült Államok és annak politikája ellen.


Dátum: 2003-11-30 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17842
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:55.896775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányhoz kötődő résztvevők - a szervezők szerint mintegy 15 ezren - nemcsak Amerika-, hanem Izrael-ellenes jelszavakat is skandáltak. Nem lesz béke és biztonság ebben a térségben, amíg a megszállók nem távoznak - jelentette ki a gyűlésen Jahja Rahim Szafavi tábornok, a forradalmi gárdisták félkatonai szervezet vezetője. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az amerikaiak megalázó vereséget szenvednek Irakban, a jelenlegi washingtoni kormányzat elveszíti majd a választásokat, a létrejövő új pedig "nem hajszolja tovább Amerika fiait ebbe a mocsárba". Az iszlám szélsőségesek minden évben összegyűlnek az amerikai diplomáciai testület egykori épülete előtt, ahol 1979-ben a "forradalmi diákok" 444 napon át mintegy ötven amerikai diplomatát tartottak fogva túszként. A két ország diplomáciai kapcsolatai akkor megszakadtak, és azóta sem álltak helyre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek