Betiltott autós telefonálás
Hétfőtől a brit autósoknak tilos lesz kézben tartott mobiltelefont használniuk vezetés közben, bár az új törvény hatékonyságát sokan előre megkérdőjelezik, mivel a kilátásba helyezett bírság a töredéke annak, amennyibe egy használható kihangosító kerül.
Dátum: 2003-11-30 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:56.213441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A december 1-jétől életbe lépő tiltás a közlekedésbiztonsági kampánycsoportok jelentős győzelme; e szervezetek szinte a mobiltelefon megjelenése óta harcoltak a törvényért. Nagy-Britanniában, ahol a rendőrség hagyományosan drákói szigorral szerez érvényt a KRESZ előírásainak, messze a legjobbak a közlekedésbiztonsági mutatók - főleg a halálos balesetek arányát jelzők - világ-összehasonlításban. A sebességkorlátokat igen alacsonyan jelölték ki: városokban 30 mérföld (48 kilométer), az autópályákon 70 mérföld (112 kilométer) a megengedett óránkénti sebesség, és vannak szakaszok, ahol mérföldenként két-három kamera ellenőrzi a korlátozás betartását, még a falvakban is. A jelentősebb mértékű sebességtúllépésért börtönbüntetés jár, akkor is, ha a vétkes nem okozott balesetet. A kampányszervezetek szerint azonban a mobiltelefon megjelenése a brit közutakra általában jellemző fegyelem érezhető erózióját okozta. A szakértők becslése szerint minden pillanatban átlagosan 500 ezer brit autós telefonál vezetés közben, és az utóbbi időben számos halálos baleset történt egyértelműen emiatt. Kormányzati kutatások szerint a vezetés közbeni telefonálás négyszeresére növeli a balesetveszélyt. A hétfőtől életbe lépő új törvény alaptétele az, hogy járó motorú autóban, közúton tilos mobiltelefont használni. Ez azt jelenti, hogy még dugóban, vagy piros jelzésnél sem lehet telefonálni, csak kijelölt parkolóban, a motort leállítva. A törvényt megsértőket 30 font (11 ezer forint) helyszíni bírsággal sújtják, bár hírek szerint lesz bizonyos türelmi időszak, amely alatt csak szóbeli figyelmeztetés jár a vétkesnek. A megoldás olyan szerkezet beszerzése, amely lehetővé teszi a mobil használatát annak kézben tartása nélkül. Éppen ezért az új jogszabálynak a kampányszervezetek mellett a mobiltelefon-kereskedők örülnek a legjobban, akiknek forgalma az ilyen berendezésekből máris a háromszorosára nőtt. A közlekedésbiztonsági kampánycsoportok szerint azonban az autósok többsége valószínűleg inkább a bírságot választja, mert egy valamirevaló kihangosító ára 80 fontnál kezdődik, de van több száz fontért kínált, az autórádión keresztül működő berendezés is. A kampánycsoportok szerint az igazi megoldást a vezetés közbeni mobiltelefonálás teljes betiltása lenne.
MTI - fidesz.hu