Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Földrengés Kínában

Földrengés rázta meg az északnyugat-kínai Hszincsiang tartomány egy részét hétfő hajnalban, aminek következtében legalább tíz ember meghalt és 700 ház romba dőlt. A rengés a Richter-skála szerint 6,1-es erősségű volt.


Dátum: 2003-12-01 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:13:59.569773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rengés epicentruma a kínai-kazah határ térségen, kevésbé lakott és nehezen megközelíthető hegyvidéki térségben helyezkedett el. A kínai tömegtájékoztatás legfrissebb beszámolói szerint 34 személy megsebesült, 140 ház pedig megrongálódott a földmozgás következtében.

Kína észak-nyugati részén gyakoriak a földrengések. Februárban csaknem 300 ember életét vesztette, több mint 4000 pedig megsebesült egy, a Richter-skála szerint 6,8-as erősségű földmozgás után a térségben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek