Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz az emberi méltóság oldalán áll

A kereszténydemokrata meggyőződésű, polgári nemzeti érzelmű politikai szövetség, a Fidesz tagjai számára elfogadhatatlan, amit Grespik László mondott - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn, Budapesten.


Dátum: 2003-12-01 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:03.229196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem tartjuk elképzelhetőnek azt, hogy embereket származás és politikai hovatartozás szerint különböztessenek meg a közéletben" - közölte a pártelnök, miután az EU-tagállamok Magyarországra akkreditált nagyköveteivel folytatott megbeszélést. Orbán Viktor arra az újságírói kérdésre válaszolt, amely arra vonatkozott, mi a véleménye arról, hogy Grespik László ügyvéd a múlt héten egy szkinhed-per tárgyalásán megkérdezte a bírótól, hogy zsidó-e. Grespik László az Orbán-kormány idején a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője volt. "Amit ismerek, az alapján azt kell mondanom, hogy ha tiszteljük a másik ember méltóságát, akkor nem beszélünk vele így" - fogalmazott Orbán Viktor. A volt miniszterelnök leszögezte: továbbra is mindenki számíthat a Fideszre, akit emberi méltóságában megbántanak, származása, politikai nézetei, hovatartozása miatt szorongatnak, állásából mozdítanak el, vagy egyszerűen csak belegázolnak a becsületébe. "Mi mindig az emberi méltóság oldalán állunk" - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek