Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már a befektetők sem hisznek a kormánynak

A kormány eddigi gazdasági lépései kiszámíthatatlanok, kapkodóak, logikátlanok és eredménytelenek voltak, aminek következtében általános bizalmi válság alakult ki hazánkkal szemben a külföldi befektetők körében - mondta Varga Mihály hétfőn napirend előtti felszólalásában. A képviselő szólt arról is: a forint drámai gyengülése és az alapkamat emelkedése az országnak 80 milliárd forintjába került.


Dátum: 2003-12-01 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:04.188735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály elmondta: Elvárható lett volna a kormánytól, hogy tájékoztassa az országgyűlést és a szélesebb nyilvánosságot arról, mi történt a forinttal, és milyen folyamatok indultak el az elmúlt hetekben a gazdaságban.

A frakcióvezető-helyettes kifogásolta, hogy ezt a tájékoztatást sem a miniszterelnök sem pedig a kormány valamely minisztere nem adta meg.

A kormány mást mond és mást cselekszik - szögezte le a képviselő.

Hangsúlyozta: A gazdasági növekedés a prognosztizált 4, 4 százalék helyett "jó, ha összességében a három százalékot megközelíti".

Varga Mihály közlése szerint a kiadások júniusban bejelentett csökkentését is "csendesen elszabotálták" az érintett minisztériumok.

Júniusban a kormány nemcsak a forint árfolyamsávját, hanem a magyar gazdaság iránti befektetői bizalmat is "eltolta" - mondta.

A politikus szólt arról is, hogy a kormány azon ígérete sem vált valóra, miszerint a tavalyi kiugró hiány után idén csökkenteni fogja a deficitet. - A valóság az, hogy a költségvetési hiány már szeptemberben túllépte az egész évre tervezett 569 milliárdos keretet - jegyezte meg.

A volt pénzügyminiszter úgy látja, hogy a versenyképesség javítására vonatkozó kijelentésekből sem lett semmi. Ez ugyanis - mint fogalmazott - azt jelentette volna, hogy csökkennek a vállalkozások terhei, ám ehelyett az elmúlt 13 év legnagyobb adóemelése lesz 2004-ben. - Bevezetik a környezetterhelési díjat, az energiaadót, az innovációs hozzájárulást, és a regisztrációs díjat, kétszeresére nő a cégautók adója, háromszorosára a rehabilitációs hozzájárulás, míg a súlyadó negyven százalékkal emelkedik - sorolta.

Varga Mihály úgy látja, hogy a kormányzat hitele drámai mértékű zuhanó repülést okozott a pénz és részvénypiacon. A nemzetgazdaság túlköltekezését, a folyó fizetési mérleg hiányát a beruházók nem hagyják figyelmen kívül - tette hozzá.

A politikus úgy véli, általános bizalmi válság alakult ki a külföldi befektetők körében, akik a továbbiakban már nem hajlandók az eddigi módon finanszírozni a gazdasági koncepciótlanságot.

Varga Mihály visszautasította a kormány gazdasági helyzetet magyarázó érvelését, miszerint a kiváltó okok között elsősorban "külpiaci fertőzéses jellegű tényezők" állnak. Ennek kapcsán azt nehezményezte, hogy a kormány szerint mindig más a hibás.

A jegybanki alapkamat emelésére utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdaságpolitika hiánya pénteken 80 milliárd forintjába került az országnak.

Még hányszor nyolcvan milliárdjába kerül a magyar embereknek a szocialista kormány sodródása és hibái? - tett fel a kérdést.

Veres János pénzügyminisztériumi államtitkár válaszában azt állította, hogy "a 2001-2002-es év önök által megalapozott költségvetése eredményeképpen alakult ki az a helyzet Magyarországon rendkívül rosszul alakult az egyensúly, rendkívül rosszul alakultak a magyarországi legfontosabb gazdasági folyamatok". Szerinte már 2002 nyarán számos nemzetközi intézmény azon volt, hogy drasztikus intézkedéseket léptessenek életbe.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek