Orbán Viktor: a tettek között kell választani
A kisgazdákat, a kisgazda érzelmű embereket, az egyetemistákat, a főiskolásokat, a felsőfokú tanulmányokra készülő fiatalokat, valamint a másképpen gondolkodókat kell meggyőzni elsősorban ahhoz, hogy április 21-én a polgári erők győzelmét hozzák az országgyűlési választások - mondta kedden Tatán Orbán Viktor.
Dátum: 2002-04-16 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:17.149008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök szerint az, hogy az ország 19 megyéje közül 12-ben a polgári erők győztek április 7-én, annak bizonyítéka, hogy a kormánypártok iránt 1998 óta tovább növekedett a bizalom.
Hozzátette: azon viszont, hogy a budapestiek közül sokan másképpen gondolkodtak, nem kell csodálkozni. - Magyarországon demokrácia van és mindenkinek szíve joga a meggyőződése szerinti döntés - fogalmazott.
Megerősítette: az első forduló eredménye alapján a vidéki Magyarország mondja ki a végső szót abban, hogy az elkövetkező években merre és hogyan haladjon az ország.
A kormányfő szerint a választási eredmények alapján meg lehet érteni a kisgazdapárt tagjainak elkeseredését, de, mint mondta, most vasárnap a magyar vidék és mezőgazdaság érdekeit tartsák szem előtt. Mint mondta, 1997-ben, amikor MSZP-SZDSZ kormánya volt az
országnak, csak 200 ezer aláírás összegyűjtésével, népszavazási kezdeményezéssel lehetett megakadályozni, hogy külföldiek kezére adják a termőföldet, s ez a veszély most is fennáll.
A miniszterelnök az idős emberek, valamint azok gyermekei és unokái figyelmét arra hívta fel, hogy a rendszerváltás előtti kormányok szabták meg a rendkívül alacsony nyugdíjakat, a polgári kormány igyekezett emelni e járandóságot.
A fiatalokat azért buzdította aktív részvételre a kormányfő, hogy "a tandíj újbóli bevezetése" ne veszélyeztesse a szegények családok tehetséges gyermekeinek jövőjét, boldogulását.
A kételkedőknek és a másképpen gondolkodnak pedig azt javasolta, hogy mérlegeljék: az 1994-98 közötti vagy a mostani kormány tett többet a társadalom és az ország felemelkedéséért, gyarapodásáért. - A kérdést úgy is fel lehet tenni, hogy ennek a Bokros-csomag felelt-e meg jobban vagy a Széchenyi-terv - fűzte hozzá a fideszes politikus.
Mint megjegyezte, április 21-én nem pártok, hanem tettek közül kell választani az állampolgároknak, és akár egyetlen szavazat is eldöntheti, hogy milyen parlamentje lesz az elkövetkező négy évre az országnak.