Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miniszter a Lejtőn?

Egy nagy értékű luxusvilla gazdát cserélt. Jöttek a szorgos kezek, ahogy ez lenni szokott, feltéve, hogy van miből. A munkán látszott, hogy miként azt az ilyen helyen dolgozók szokták mondani: "Lóvé van doszta"! - mondta Lengyel Zoltán képviselő hétfőn a parlamentben Juhász Ferenchez intézett kérdésében. Juhászhoz kellett intéznie kérdését Halász Jánosnak is.


Dátum: 2003-12-01 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:07.331882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy biztos, kellett is hogy legyen, hiszen az ingatlanügynökség majd 150 millióért kínálta, és ami utána következett, az se gyenge ráadás. Gazdát cserélhetett, gondolták az arra járók, hisz akkor szokott bekövetkezni ilyen mértékű, költséges átalakítás. Igen, megesik manapság ilyesmi, tudjuk is mi a módja, azt mondják jól kell nősülni - folytatta a képviselő. Hozzátette: aztán felröppent a sajtóban a hír, a bulvárlapok címlapján a ház mellett egy ismerős arc, Juhász Ferenc honvédelmi miniszteré. Az utcabeliek nyugtázzák, a miniszter van itt, "itt van a miniszter a Lejtőn".

- A cikkeket elolvasva felmerült bennem néhány kérdés, de elbátortalanodtam, mert az egyik napilapban olvastam, nem Juhász Ferenc miniszter urat kell kérdezni, hanem Magyar Bálint oktatási minisztert - mondta Lengyel Zoltán.

Ez igen, ez valódi koalíciós összhang. A szocialista miniszternek, a volt megyei MSZP irodavezetőnek lakásügyletéről az SZDSZ-es minisztert kellene kérdezni? Felmerül a kérdés. Lehet, hogy ezt a luxusvillát is Ő vette? Vagy mégsem? Lehet, hogy csak egy arrogáns lerázó célzatú válasz volt?

- Kezdek elbizonytalanodni, hogy kinek tegyem fel a kérdést valójában. Mivel az elolvasott cikkek többségében az állt, hogy Juhász Ferenc van a Lejtőn, bátorkodom önt kérdezni:

nyilvános vagyonnyilatkozata alapján ez idáig egy I. kerületi 80 négyzetméteres lakás 2/3-ad részének volt a tulajdonosa. Megtakarításai kézpénzzel együtt alig érik el a 7 millió forintot. Egyszerű földi halandó számára, elképzelhetetlen, egy ilyen mértékű minőségi csere. Hol lehet ennyi hitelt felvenni? De ha lehet, elegendő-e a duplájára emelt miniszteri fizetése a hitel törlesztésére? - tette fel a kérdést a Fidesz politikusa.

Juhász válaszában óvatosságra intette a képviselőt, mondván, hiba a bulvárhírekre alapozni, mert - szavai szerint - az bonyodalmakat okozhat.

- Nem szeretném ha rosszul aludna, ezért állok a tisztázás elé mondta a miniszter. Hozzátette: semmi kivetni valót nem talál abban, ha egy hozzá hasonló fiatalember gyarapodni szeretne...

Lengyel Zoltán nem lepődött meg Juhász arrogáns és fenyegetőző válaszán. Megjegyezte: nem véletlenül mondta azt Kovács László a Nap-keltében, hogy politikusként nem szabad meggazdagodni.

Beszéljék meg a folyosón?

A parlament tegnapi ülésén az azonnali kérdések órájában a Fidesz képviselői a honvédelmi miniszter luxusvilla-vásárlását firtatták. Szijjártó Péter (Fidesz) utalt Juhász Ferenc azon kijelentésére, mely szerint az ügyben kérdező képviselők inkább "forduljanak Magyar Bálinthoz". Szijjártó ezért az oktatási minisztert kérdezte, vajon miért hárítja ebben a kérdésben az oktatási miniszterre a felelősséget Juhász Ferenc, vajon szokás-e kormánytagok között gyanús ingatlanvásárlási praktikákról értekezni a mandulával töltött angolna elfogyasztása után? A képviselő emlékeztetett rá, korábban Magyar Bálint 30 millió forint államilag támogatott hitelt vett fel lakásvásárlás címén, még mielőtt a kormány ezt a lehetőséget megszüntette volna. A honvédelmi miniszternek így már ezt nem tanácsolhatta, aki így 30 millió forintos magánkölcsönből fedezte a tranzakciót - fejezte be Szijjártó. Szabados Tamás, oktatási minisztériumi államtitkár válaszában elmondta, ő biztosan nem adott ilyen tanácsot. Szijjártó Péter rámutatott: arra várt volna választ, hogy beszéltek-e lakásvásárlási praktikákról? Mivel erre nem kapott választ, elmondta: cinikus a szocialista államtitkár válasza.

Mandur László arra kérte a képviselőt és Juhász Ferenc honvédelmi minisztert, hogy a parlamenti folyosón intézzék el az ügyet.

A magánélet szentsége

"Ez nem az első eset, hogy bizonyos sajtóorgánumok, amelyek bizonyos politikai célok szolgálatába szegődtek, megpróbálnak politikai ügyet csinálni magyar polgárok lakásvásárlásából, magánéletéből" - Gál J. Zoltán ezt nyilatkozta Juhász Ferenc gyanús százmilliós villavásárlásáról. Igaza volt, valóban nem az első eset - mondta Halász János Kiss Péterhez intézett azonnali kérdésében, melyre választ magától Juhász Ferenctől kapott.

De mi az igazság? A polgári kormány idején és a kormányváltás után egymást érték a durva, kíméletlen szocialista gyanúsítgatások, támadások.

Hogy mennyire hazugok voltak azok az állítások, melyeket világgá kürtöltek, arról a rendőrség adta a legfőbb bizonyítékot. A rendőrség máig 22-ből 20 állítólagos lopásról jelentette ki, hogy minden alapot nélkülöz mindaz, amit a szocialisták mondtak.

Minden vád hazugság és rágalom volt.

Szívesen hinnénk Gál J. Zoltánnak, ha azoknál a vádaknál állt volna ki a nyilvánosság elé, és elmondta volna ugyanazt, amit most.

Halász János idézte Gál J.-t: "Olyan országban szeretnék élni, ahol az egyes miniszterek és családtagjaik... zsebében senki nem turkál."

Szívesen hinnénk Gál J. Zoltánnak, mutatott rá Halász János, ha akkor befogta volna a fő rágalmazó, az üvegszemügyi államtitkár száját. De ő akkor nem ezt tette, sőt vele együtt rágalmazott.

Szívesen hinnénk Gál J. Zoltánnak, folytatta a Fidesz-frakció szóvivője, ha legalább most azzal kezdte volna a nyilatkozatát, hogy megköveti a polgári kormány azon tagjait, illetve azon családtagjaikat, akiket az elmúlt években a legsúlyosabb, azóta alaptalannak bizonyult vádakkal illettek. De ő ezt sem tette meg.

Szívesen hinnénk Gál J. Zoltánnak, ha nem egy szocialista miniszter, egy pártbéli elvtárs luxusvilla vásárlása kapcsán mondta volna ezt.

Ha Önök most így féltik a polgárok magánéletét, akkor mikor kérnek már végre bocsánatot a polgári kormányra zúdított hazugságaik miatt?

Juhász Ferenc szerint ő egy színjáték részese. Elmondása szerint ő azt az elvet követte, hogy "mindig magadról mérj, és úgy ítélj."

Halász János rámutatott, hogy pedig lenne miért bocsánatot kérniük a szocialistáknak, hiszen széltében-hosszában híresztelték a hazugságaikat. Családokat, családanyákat tettek tönkre: támadták a Bánk bán-filmet, a Millenáris Parkot, az Álmok álmodói kiállítást, pedig azok sikert arattak, öregbítették nemzetünk hírnevét. Az a Széchenyi Terv, aminek segítségével minden második magyar településen létrejött valamilyen beruházás, ami minden állami 1 forinthoz hozzátett további 3-4 forint magánbefektetői beruházást, és biztosította a gazdasági növekedést, az a szocialisták számára magától értetődően bűnügy volt. Máig nem kértek bocsánatot a Széchenyi Terv szétverése miatt sem.

Ha Juhász Ferenc gyanús villavásárlásáról kiderül, hogy nincs vele minden rendben, akkor legalább ezért bocsánatot kérnek - tette fel a kérdést Halász János?

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek